Összeállt az új HOTS shortlist

2018. 06. 11.

A HOTS shortlistje az exportiroda ajánlattevő funkcióját teljesíti ki a magyarországi piaci szereplők bevonásával, hiszen több nemzetközi partner (mint a Primavera, a Reeperbahn, vagy épp a Mondo.NYC) is ez alapján választ fellépőt.
Az idei első félévben ez főleg a nyári fesztiváloknál bírt látható eredménnyel: többek között Svájc legnagyobb nyári eseménye, az OpenAir St. Gallen, vagy épp a Liverpool Sound City is így választotta ki a Papaver Cousinst, valamint a Lollapalooza Berlin programszervezői is így hívták meg Apey-t.

Bár a HOTS partnereseményeinek több mint 90%-a szabad jelentkezéses – hogy minden zenekar egyenlő esélyekkel indulhasson a programszervezők figyelméért –, alkalmanként nincs mód a nyilvános ajánlásra, és ebben a helyzetben csak a listára támaszkodhatnak a helyi kurátorok, amiből így kiválasztják, hogy a helyi piac és programkínálat fényében, mely magyar produkciónak lehet a legnagyobb lehetősége az áttörésre. A shortlist kitöltésére szóló felkérést jelenleg több mint háromszáz feliratkozott szakmabeli kapja meg, de az info@hotsmusic.hu címen egész évben lehet jelentkezni, ha valaki a soron következő felmérésnél szeretne hozzátenni a végeredményhez. A lista a Grand Prix módszerrel kerül kiszámításra: minél magasabb helyre ír valaki egy zenekart, az annál több pontot kap (az 1. helyért 15, a 15. helyért 1 pont jár). Ez nemcsak a piaci szereplők bevonása miatt fontos, hanem azért is, hogy félévről-félévre mérhető legyen a Kollégium számára, hogyan változik egy-egy hazai produkció itthoni támogatottsága.

Az idei első felmérés során a válaszadók közel háromszáz zenekart említettek meg a kitöltés során: a szórás mértékéről mindent elárul, hogy a listavezető Apey & The Pea a kiosztott összes pont 5,94%-ával kerülhetett az első helyre, miközben a szavazók több mint fele valamelyik helyen biztosan szerepeltette őket. Ezek az adatok pedig sok szempontból értékesek a továbbiakban is: egyrészt a beérkezett információból további listák profilálhatók (énekes-dalszerzőkre, elektronikus vagy jazz-produkciókra való tekintettel), másrészt a sokszínű válaszok hűen tükrözik a belső piaci sokszínűséget is, ami értékes adat a jövőre nézve.

2018 első félévének shortlistje a következő:

1. APEY & THE PEA / 2. MIDDLEMIST RED / 3. DOPE CALYPSO / 4. FRAN PALERMO / 5. MÖRK / 6. BOHEMIAN BETYARS / 7. IVAN & THE PARAZOL / 8. THE QUALITONS / 9. JÓNÁS VERA / 10. APEY / 11. GUSTAVE TIGER / 12. DEEP GLAZE / 13. VOLKOVA SISTERS / 14. ANTONIA VAI / 15. RUN OVER DOGS

Forrás: Hangfoglalo.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink