OSSIAN: dalpremier - hamarosan érkezik A Reményhozó!

2019. 03. 06.

Szöveges videóval kísérve meghallgatható az első előzetes OSSIAN dal az április 5-én érkező A Reményhozó albumról. A Hangzavarban a Harmóniát című dal kapcsán Paksi Endre így üzent a rajongóknak:

“Az elsőként közzétett dalban azt a reményemet próbálom kifejezni, hogy ebben az egyre zűrösebb világban sikerül némi harmóniát teremteni saját magunknak, és azoknak, akik fontosak számunkra.”

Ossian: Hangzavarban a Harmóniát (hivatalos szöveges video)
youtu.be/IsPxtpzk_70


A huszonharmadik Ossian nagylemez a mai naptól előrendelhető a zenekar weboldalán, minden eddiginél változatosabb formátumokban - a már megszokott digipak CD mellett elérhető egy speciális, 4 korongot tartalmazó, mindössze 2000 db-ra limitált box is, mely az új anyag mellett tartalmazza a 2018 szeptemberi 60/30/20 koncert felvételeit dupla CD-n, valamint DVD-n. A box és a CD mellett a lemezből kazetta (MC) és kézzel sorszámozott, 500 db-ra limitált vinyl (bakelit LP) is készül. A kiadványok mellé speciális, később kereskedelmi forgalomba nem kerülő előrendelői póló is választható női és férfi fazonban egyaránt, mely szintén a zenekar weboldalán keresztül rendelhető.

Ossian: A Reményhozó előrendelés
www.ossian.hu

Ossian: A Reményhozó
Hammer Records (2019)
1. Ez jár nekem
2. Hangzavarban a harmóniát
3. Gyönyörű bolond
4. Megjártam mennyet és poklot
5. A reményhozó
6. Örökké az leszel
7. Szembesítés
8. Ünnepeld velem
9. Lássam igazán
10. A szerelem könyve
11. Elán
12. Körforgás
13. Hatvanszor (CD bónusz, a vinylen nem szerepel!)


A zenekar a hagyományokhoz híven a megjelenés napján albumpremierrel egybekötött dedikálást tart a budapesti Liquid Rock-ban 16:00 órától.

Az éves turné május 4-én, Zalaegerszegen startol (részletes dátumok és helyszínek a zenekar weboldalán, a “Koncertek” fül alatt), melynek kiemelt budapesti lemezbemutató állomása szeptember 14-én, a budapesti Barba Negra Track-ben lesz.

A lemezbemutató koncert Facebook eseménye:
www.facebook.com/events/2243695955844911

A lemez felvételei a SongSong Production stúdiójában zajlottak 2018 őszén, majd Endre, Ricsi és Varga Zoltán hangmérnök csiszolta a dalokat végleges formájukba. A borító ezúttal is a kiadó munkatársa, Devecz Ádám (SUNDSGN / HammerWorld) munkája.

A lemezen tizenkét új dal mellett tizenharmadikként helyet kapott a tavaly külön már Youtube-on és a Hammered 2018 válogatáson megjelent Hatvanszor is, amit Paksi Endre tavalyi 60. születésnapja alkalmából készített el a zenekar.

Paksi Endre saját szavaival így mesélt az album címéről:

“A Remény számomra az egyik legfontosabb dolog az Életben. Hálás vagyok a Sorsnak, hogy a legnehezebb helyzetekben sem vesztettem el soha és talán ezért (is) sikerült eddig mindig talpra állnom. Remélem, hogy ez mindig megmarad nekem és kívánom, hogy Neked is így legyen!!!”

A következő új dalra sem kell már sokat várni, a hagyományos Ossian hangszerelést vonós hangszerekkel kísérő "Gyönyörű bolond" klipjét március 8-án - Nőnap alkalmából - teszi elérhetővé a zenekar.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink