Országos méreteket ölt a tehetséggondozás

2018. 05. 27.

Minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés a Pannon Filharmonikusok Mesterek és Tanítványaik tehetségtámogató programjára.

A Pannon Filharmonikusok fontos feladatának tartja a fiatal tehetségek támogatását, ezért szervezi meg a Mesterek és Tanítványaik programot minden évadban már 2010 óta. Idén a Dél-dunántúli régió határait is átlépve minden eddiginél több, összesen 30 növendék jelentkezett az ország különböző pontjairól. Közülük a 10 legkiemelkedőbb jelentkező június 6-án lehetőséget kap arra, hogy a Kodály Központ közönsége előtt, szimfonikus zenekarral lépjen színpadra szólistaként.

Az eltelt nyolc év alapján elmondható, hogy a program eléri célját. Az eddigi meghallgatásokon több mint 100 tehetséges fiatal vett részt; a legfiatalabb muzsikus 10, a legidősebb 29 éves volt. A sikeres bemutatkozást követően 54-en léphettek fel szólistaként a Pannon Filharmonikusok kíséretében a Kodály Központban. Sokuk Pécs vonzáskörzetéből érkezett, de emellett minden évben egyre távolabbi városokból is voltak jelentkezők. Idén budapesti, keszthelyi és kecskeméti növendék is bekerült a programba, melynek segítségével többek között olyan tehetségeket ismerhetett meg a közönség, mint a ma már Junior Prima díjas Balogh Ádám, vagy a Virtuózokban is feltűnt, szintén Junior Prima díjas Boros Misi és Mohai Zsófi.
A legtöbb tehetséges növendék ennek a programnak köszönhetően kap lehetőséget első alkalommal arra, hogy megtapasztalja azt, milyen muzsikusként színpadra állni széles közönség előtt egy kiváló kvalitású zenekarral és teremben.

Az idei évadban tehát 10-től indul a visszaszámlálás. Mind a 10 kiválasztott muzsikusnövendékre szavazhat a közönség online a pfz.hu oldalon és a zenekar Facebook oldalán, valamint személyesen június 6-án a koncerten is. A legtöbb szavazatot elért közönség-kedvenc fellépő nyárköszöntő pizzázást nyer 5 barátjával együtt. A koncerten szavazók között pedig egy csokitortát sorsol ki a zenekar.

Mesterek és Tanítványaik és amire egy program megtaníthat. A fellépők közül nem lesz mindenki zeneművész, azonban nem is ez a fő célja a Pannon Filharmonikusok tehetségkutatásának. A kiválasztott fiatalok a koncert során megtapasztalhatják azt, hogy valójában hova vezet a rendszeres és kitartó munka, miközben nemcsak a muzsikus, de azzal együtt a zenetanulás is reflektorkénybe kerül. A zenélés ugyanis nem feltétlenül magányos műfaj. Kutatások igazolják, hogy több szempontból is fejlesztőleg hat a fiatalokra a hangszeres játék, miközben közösséget biztosít, és ami még ennél is fontosabb, a mentorok egyben példaképként jelennek mega növendékek előtt. Az így megszerzett tudás pedig akkor is kamatoztatható az évek multával, ha végül nem a muzsikusi pályát választja a tanítvány.

„Nagyon hálás vagyok, hogy lehetőségem nyílik a Pannon Filharmonikusokkal játszani. Nyilván van bennem egy egészséges izgalom és drukk, de nagyon várom már, hogy elkezdjük a közös muzsikálást, ami alatt biztos rengeteget fogok tanulni.” – nyilatkozta Pethő Kriszta, a székelyudvarhelyi jelentkező, aki már a Zeneakadémia növendéke, így Budapestről érkezik, hogy részt vehessen a Mesterek és Tanítványaik programban.

A június 6-i Mesterek és Tanítványaik koncertre jegyek a jegymester.hu oldalon és a Kodály Központ jegypénztárában válthatók.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink