Olaszországba repíti magyar közönségét az Il Volo

2024. 10. 08.

2019-ben hódították meg a magyar közönséget, tavaly a Budapest Arénában adtak telt házas koncertet, idén már - közkívánatra - az MVM Dome színpadára tér vissza a Gianluca Ginoble, Piero Barone és Ignazio Boschetto alkotta Il VOLO együttes. A crossover műfaj egyik legkiemelkedőbb képviselői, a „popera” világszerte ismert és kedvelt előadói október 10-én lépnek fel Budapesten.

Csodagyerekekként robbantak be a zene világába, pályafutásuk során együtt énekeltek - többek között - Barbara Streisanddal, Eros Ramazzottival, Anastaciaval valamint Plácido Domingoval. Telt házas koncertjeik során sikerrel ötvözik a népszerű operák világát a könnyűzene elemeivel, repertoárjuk pedig rendkívül széles skálán mozog. „Három álmodozó srác vagyunk, mindig nagy projekteken, nagy dobásokon jár az eszünk” – mesélték korábban a fiúk, hozzátéve, hogy koncertjeiken igyekeznek eltalálni az adott ország közönségének ízlését. Szerintük a magyar közönség szívesen érzi magát egy estére Olaszországba, szívesen kóstol bele az olasz életérzésbe, eszerint alakul majd a budapesti programjuk is. Az Il Volo 2024-ben ünnepli 15. évfordulóját, amit egy hosszú, világkörüli turnéval koronáz meg. Ennek az ünnepi hangulatnak lehetünk mi is részesei október 10-én, az MVM Dome-ban. 

Pierce Brosnan egyik kedvence is fellép: Jodok Vuille, művésznevén JODOKCELLO lesz a sztárvendég most csütörtökön az MVM Dome-ban, a világhírű Il Volo koncertjén. A svájci csellóművész több, mint ötmillió követővel bír a közösségi médiában, karrierjének nagy fordulópontja volt, amikor Pierce Brosnan megosztotta Vuille egyik posztját az Instagram-sztorijában. 

Az Il Volo sztárvendége, a 35 éves zenész, Jodok Vuille a klasszikus csellót a világ legnagyobb slágereivel ötvözi, és a közösségi médián keresztül globális rajongótábort épített ki magának. Majd hatmillió követője mellett olyan ismert nevek, mint Pierce Brosnan színész és Alan Walker DJ is lelkesedtek már a klipjeiért. A fordulópont Vuille karrierjében a semmiből jött, amikor Pierce Brosnan, a James Bond-filmek egykori főszereplője megosztotta Vuille egyik posztját az Instagram-sztorijában, melynek következtében egy éjszaka alatt Vuille insta fiókja, a „JODOKCELLO” követőinek száma robbanásszerűen megnőtt. Most itt az alkalom, hogy a hazai közönség is csatlakozhasson a hatalmas rajongótáborhoz. Egy kis ízelítő itt hallható: https://www.youtube.com/watch?v=gxJsU9j5Tmc

Egy duett erejéig a legnépszerűbb észt énekesnő, Elina Nechayeva is csatlakozik a “popera” énekes trióhoz. Nechayeva neve ma már ismerősen cseng a világ számos országában, koncertszólistaként a klasszikus zene szélesebb közönségét és az énekes előadások műértőit is egyaránt magával ragadta őszinte kisugárzásával, játékos könnyedségével és varázslatos hangjával.

Jegyek a Koncertpromo oldalán kaphatók.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 09. 21.
Szeptember 24–26. között az A38 Hajón és a Fonóban kortárs improvizáció, pszichedélia, elektronika, minimalizmus, neo-classical és rock találkozik a programban.
2026. 09. 21.
Forr a levegő a zeneiparban, perek és megállapodások gyakran egyszerre zajlanak ugyanazon szereplők között. Suno visszafejlődése, Spotify AI personák, "szalonképes" AI zenék. Titánok és kalózok harca. Spoiler - mind a ketten nyernek. Csak mi nem.
2026. 09. 21.
Október 9-én saját koncerttel érkezik az Akvárium Klub Lokáljába a Schweigert Fusion. A Schweigert Dániel gitáros–zeneszerző által vezetett formáció saját szerzeményekkel...
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink