Október végén derül ki, kik jutottak be az Induló előadói alprogramba

2017. 10. 13.

Október 4-én ért véget a Cseh Tamás Program Induló előadói alprogramjának meghallgatása. Az A38 Hajón négy nap alatt 83 előadó kapott lehetőséget arra, hogy élőben is megcsillogtathassa tudását, egyúttal bebizonyítsa, hogy helye van a CSTP által támogatott előadók között.

Arról, hogy a 83 meghallgatott előadó közül kik kerülnek be az Induló előadói alprogramba október 5-én határozott az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiuma. Az eredmény tehát már megvan, de még nem nyilvános. A döntés a neves zenészekből és zenei szakemberekből álló, 15 fős zsűri bírálatai nyomán született meg. A zsűri tagjai voltak: Borcsik Attila (Izil), Csontos Noémi Virág, Csorba Lóránt, Czeglédi Szabolcs, Élő Márton, Görögh Dani, Koncz Balázs, Kovács Attila (Kuku), Kovács Ákos Dadan, Molnár Csilla, Muraközy Péter, Podlovics Péter, Süli András, Szalai Attila és Temesi Berci.

„A Kollégium a zsűri javaslatai alapján – két szempont szerint összeállított listát kaptunk a jegyzőkönyvek és a produkciókról készült felvételek mellé – hoztuk meg a döntésünket, ami akkor lesz hivatalos és hatályos, ha azt az NKA elnöke is aláírja, így megjelenhet az Alap és a CSTP honlapján. Ez várhatóan október végén fog megtörténni. Az NKA ezt követően hivatalosan is értesíti majd a nyertes zenekarokat és előadókat. Az Induló előadói, valamint a Klubtámogatói alprogram eredményeit a hagyományoknak megfelelően egy nyilvános rendezvényen jelentjük be” – tájékoztatott Bajnai Zsolt, az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának vezetője, aki hozzátette: mind a zsűri, mind pedig a meghallgatást lebonyolító Cseh Tamás Programiroda, és az annak otthont adó A38 Hajó munkatársai emberfeletti teljesítményt nyújtottak a meghallgatás szervezése és lebonyolítása során. Gyakorlatilag egy 83 fellépős 4 napos „minifesztivál” zajlott le – egyébként nagyon gördülékenyen – az Induló előadói alprogram keretében, amit ezúton is nagyon köszönünk minden közreműködőnek.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink