Őket választották a svédek a budapesti dalszerző táborba

2018. 11. 23.

Februárban Budapestre érkezik az egykori ABBA-tag által alapított dalszerző tábor. A svéd szervezők nyolc magyar dalszerzőt hívtak meg a három napos eseményre, ahol külföldi szerzőkkel is együtt dolgozhatnak - többek között Szingapúrból, Mexikóból, Írországból és az Egyesült Államokból. Az esemény magyarországi fő támogatója és helyi szervezője az Artisjus.

A Björn Ulvaeus (ABBA) és a világsztárokkal dolgozó dalszerző-producer, Niclas Molinder kezdeményezésére született Songwriting Camps 2015 óta rendez dalszerző táborokat. Az Artisjus februárban a magyar fővárosba is elhozta a rendezvényt, melynek addig csak Stockholm, London és Párizs adott otthont. Az első Budapest Songwriting Camp sikere után 2019-ben ismét megszervezik a dalszerző tábort a magyar fővárosban, így újra a világ számos pontjáról érkeznek ide zeneszerzők és szövegírók – így például az Egyesült Államokból és Szingapúrból is. A nyolc hazai résztvevőnek olyan sztárszerzőkkel is lesz lehetősége a közös munkára, mint például a Mind The Gap című számot jegyző Will Simms vagy az ázsiai régió egyik sokat foglalkoztatott szerzője, Ken Chong.

„A dalszerzés világszerte egyre inkább az együttműködésről, a kollaborációkról szól. Nekünk annyi a dolgunk, hogy összehozzuk a közép-európai dalszerzőket egymással és a külföldi alkotókkal. A többiről gondoskodik az ő szabad, nyitott, kreatív közösségük” – mondta az esemény fő támogatója, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatója, dr. Tóth Péter Benjamin. „Számos kezdeményezés indult már azzal a céllal, hogy Budapestet a könnyűzene regionális központjává tegye. Büszkék vagyunk arra, hogy idehoztuk és támogatjuk a nemzetközi tábort – és ezzel mi is hozzájárulhatunk ehhez a fontos ügyhöz”.

A hazai pálya előnye, hogy más nemzetekhez képest több magyar dalszerző csatlakozhat a táborhoz. Nem titkolt cél, hogy az inspiráló nemzetközi közegben világszínvonalú magyar zenék születhessenek, és olyan kapcsolatok épüljenek, amelyek által a magyar szerzők könnyebben érvényesülhetnek a globális zenepiacon. Ebben pedig a svéd szervezésű tábor azért jelenthet valódi ugródeszkát, mert a skandináv országot a világ legnagyobb zeneexportőrei között tartják számon. Világsztár előadók mögött is svéd szerzők, producerek álltak egy-egy sláger erejéig: például Britney Spears, Lady Gaga, Madonna, a U2 vagy a Backstreet Boys is számos sikert köszönhet az észak-európai nemzet zeneipari tehetségeinek.

Magyarországról nyolc dalszerzőt választott a svéd szervezőcsapat, ők vehetnek részt a február 20-23. között megrendezett eseményen: a Junior Artisjus-díjas és Fonogram-díjas Jónás Verát; a számos magyar és külföldi hírességgel együtt dolgozó Závodi Marcelt; a Mary Popkids egyik dalszerző-énekes frontemberét, Kamau Makumit; a Metropolita című albumával befutott Petruska Andrást; a filmzenéket és reklámzenéket is jegyző szerző-producer-énekest, Kozma Katát; a Carbonfools frontemberét, Fóris-Ferenczi Gábort; a Junior Artisjus-díjas, experimentális zeneszerzőt, Várallyay Petrát és a fesztiválkedvenc hip-hop formáció, az NB énekesnőjét, Péterffy Lilit.

Ilyen szuper hangulatban telt az első Budapest Songwriting Camp:
https://www.youtube.com/watch?v=5GHLAfRRRKM

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink