Nyers – régi-új album és emlékeztető szuri a 10 éves feloszlás emlékére

2015. 04. 10.

Az eltelt 10 év és a szegedi Jate Klub felkérésének hatására a Nyers most újra összeáll egy 4-5 állomásos koncertkörút, valamint egy 5 dalt és azok remixeit tartalmazó lemez erejéig. Az újrakezdésről, a lemez és a koncertek hátteréről Czutor Zoltán, a zenekar énekes-dalszerző frontembere mesélt:

„Már tavaly is többen emlékeztettek minket azok közül, akik régen kedvelték a bandát, hogy 2015-ben lesz 10. éve, hogy feloszlottunk. A konkrét löket azonban a szegedi JATE Klub felkérése volt, akik szintén szerették a zenekart. Utána pedig úgy voltunk vele, ha már összejárunk próbálni a koncert miatt, miért ne lehetne esetleg még pár plusz dátum, vagy jelenhetne meg egy aktuális hanghordozó is a témában.”

A lemezen szereplő dalokról:

„Több dal is felmerült, de végül ötöt választottunk ki, amikhez remixek is készültek, így összesen 10 dal lesz a lemezen. Ebből az 5-ből, 4-ben vendégénekes szerepel: Papp Szabi, Beck Zoli, de még a 13 éves kisfiam is közreműködött. Az volt a legfőbb szempont, hogy számok a Nyers véleményünk szerint leglegendásabb időszakából, a 1995-2000 közöttiből származzon. Fontos volt még, hogy a kollaborációra jelentkező, megkeresett zenészeknek melyik dalok állnának jól.
Reményeink szerint már az április 10-ei JATE-s bulira elkészül a lemez és ott hozzá is juthatnak majd az érdeklődők, de ha mégsem, akkor legkésőbb a 16-ai Akváriumos bulin már biztosan ott lesz a korong.”

A turné állomásairól:

„Eredetileg egy volt ugye, a JATE hazai környezetben, aztán erre jött rá az Akváriumos buli lehetősége. Azóta eldőlt, hogy a VOLT- on is fellépünk majd, aminek már dátuma is van: július 3-a. Szó volt még a Szigetről is, ami valószínűleg meg is fog történni, ám ennek még nincs pontos időpontja.”

A „Nyers – Emlékeztető szuri” budapesti bulija tehát 2015. április 16-án, csütörtökön lesz az Akvárium Klubban. Az előzenekarok az Óriás és a Muriel lesznek. Utóbbiról azt hallani, hogy valami különlegesre készülnek a Ganxsta Tribute kezdeményezés keretein belül. Ha, valaki többet szeretne megtudni Czutor Zoltánról, a Nyers zenekarról, avagy az NKA - Cseh Tamás elsőlemezes támogatási program keretében, április 6- n debütáló albumát megjelentető Fatal Error zenekarról, annak ajánljuk, hogy álljon vételre ma délután, 15:00 és 16:00 között, az FM 98 hullámhosszán, és hallgassa a Dalok Galopp műsorát, a Civil Rádióban, mert pont „Mentor és mentoráltja” lesznek a mai műsorunk vendégei. A Fatal Error zenekart Rónai Dávid (gitár – ének vokál) képviseli a mai élő műsorban, amit holnap reggel 9:00 – 10:00 között újra meg lehet hallgatni, felvételről, ugyancsak a Civil Rádióban.

Gőzerő, NYERS, Sardinelli
2015. április 10., péntek
JATE Klub - Szeged
https://www.facebook.com/events/1418288805138676/

NYERS, Óriás, Muriel
2015. április 16., csütörtök
Akvárium Klub (1051, Budapest, Erzsébet tér)
https://www.facebook.com/events/792261214195704/

A Nyers korábbi albumáit itt töltheted le.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink