Nem lesz EU-járőr a világhálón

2008. 10. 27.

"Hacsak Sarkozy be nem vonul a francia csapatokkal Brüsszelbe, át nem veszi a hatalmat az Európai Bizottságban, és meg nem szünteti az Európai Parlamentet, ezt a módosítást nem lehet visszavonni" - kommentálta a francia államfő próbálkozását a Libération című napilapban Daniel Cohn-Bendit zöld EP-képviselő. Bár katonai eszközökhöz nem nyúlt, Nicolas Sarkozy azért komolyan veszi a harcot.

 

Egyenesen José Manuel Barroso bizottsági elnöknek írt levelet, arra kérve őt, hogy dobja vissza az Európai Parlamentben megszavazott módosítást, amely egyértelműen megtiltja az internetszolgáltatás kikapcsolását a kalózkodás elleni küzdelemben.

S hogy miért olyan fontos ez Párizsnak? Mert az EP-ben elfogadott szöveg érvénytelenítené a francia kormány törvénytervezetét, amely szerint az illegálisan zenét vagy filmet letöltőket - két figyelmeztető levél után - le lehetne kapcsolni a világhálóról. Az sem mellékes, hogy a képviselők elsöprő többsége (88 százaléka) hagyta jóvá a módosítást, amely kimondja: a bűnüldöző hatóságok előzetes döntése nélkül semmilyen módon nem lehet korlátozni a felhasználók alapvető szabadságjogait.

Süket fülekre talált a brüszszeli bizottságnál Sarkozy kérése. Közölték, hogy a testület "tiszteletben tartja az Európai Parlament demokratikus döntését", és hogy a tagállamoknak kell megtalálniuk a helyes egyensúlyt több alapvető jog között (magánélet megóvása, tulajdonhoz való jog, információs szabadság). Majd egy jó tanács: Franciaország magyarázza el álláspontját a másik huszonhat tagállam távközlési minisztereinek... Ezt egyébként meg is teheti, amikor novemberben újratárgyalják az uniós jogszabályt.

Győzelmet kiáltott Guy Bono francia szocialista EP-képviselő, a módosítás beterjesztője; úgy vélte, hogy az európai építkezés csak akkor halad előre, ha ellenállnak a tagországok politikai nyomásának. Kevésbé visszafogottan nyilatkozott Cohn-Bendit: igazán utánanézhetne már az uniós jogi eljárásoknak az EU soros elnöki tisztét is betöltő Sarkozy, aki azt hiszi, mindentől és mindenkitől függetlenül cselekedhet. A franciák jogértelmezését amúgy az Európai Bizottság sem osztotta, és emlékeztetett, hogy most a Miniszteri Tanácsnak kell döntést hoznia - a bizottság ezután legfeljebb a közvetítő szerepét vállalja, ha ez egyáltalán szükséges.

Csalódottak a lemezcégek, amelyek nagyon is pártolnák a francia szigort. Ha valaki többször túllépi a megengedett sebességet, elveszti a jogosítványát, és ezt a vezetők többsége természetesnek tartja - érvelnek. Ám az interneten az emberek mintha kevésbé éreznék fontosnak a szabályok betartását.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 09. 05.
A Kada Ad Libitum új albuma egy Opus Jazz Clubban rögzített koncert felvétele. A megjelenés időpontja egybeesik a szeptember 12-i budapesti független kiadók lemezvásárral, (ILF, Magyar Zene Háza) ahol az együttes élőben is fellép.
2026. 08. 25.
... nem a gigantikus méretű tömegfesztiválok sorát erősíti, hanem sokkal inkább az intimitásra, a tartalmas találkozásokra és a magas minőségű underground kulturális élményekre fókuszál.
2026. 08. 25.
A BioBach kiadó gondozásában és a Dalok.hu terjesztésében 2026 nyarán megjelent EP nem csupán egy virtuóz felvétel, hanem tisztelgés a hangszer történetének egyik legfontosabb mérföldköve, Serge Koussevitzky fisz-moll nagybőgőversenye (Op. 3) előtt.
2026. 08. 24.
A "Rettenet" zenekar egy magyar alternatív metal trió, amely Koncz Mátyás korábbi egyszemélyes projektje, a Blackroam folytatásaként nőtte ki magát valódi zenekarrá.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink