Nagy-Szín-Pad! 2019 Kezdődik a hatodik Nagy-Szín-Pad!

2019. 04. 28.

Hatodik alkalommal indul a könnyűzenei előadók legrangosabb hazai versenye, a Nagy-Szín-Pad! A 2019-es mezőnyt a Follow the Flow, KosziJanka, a New Level Empire, a Nomad, a Stolen Beat, a Useme, a USNK és a The Bluebay Foxes alkotja. A résztvevők meghívást kapnak többek között a Szigetre, a VOLTra, a STRANDra, a MOL Nagyon Balaton eseményeire és a Campusra, a győztes pedig a fesztiválok nagyszínpadán koncertezhet. A Nagy-Szín-Pad! május 8-9-10-11-i elődöntőinek, valamint a május 16-i döntőnek is az Akvárium Klub ad otthont, a koncerteket az M2 Petőfi TV élőben közvetíti, a Recorder, a Lángoló Gitárok és a ROCKSTAR Magazin pedig médiatámogatóként ad hírt az eseményekről.

A Nagy-Szín-Pad! kizárólag meghívásos alapon működik, a szervezők nem fogadnak el jelentkezést. Nem tehetségkutató, hanem tehetségMUTATÓ, amelyben olyan előadók és zenekarok vesznek részt, akik klubszinten már jelentős népszerűségre tettek szert. A rendezvénysorozat egyfajta katapultként is szolgálhat azok számára, akik eddigi karrierjük során már bizonyították a nagyszínpad-érettségüket, megalapozták a jövőjüket, csak a nagy áttörés lehetőségére várnak. A Nagy-Szín-Pad! hitelességét jól példázza, hogy eddigi éveiben olyan előadók és zenekarok szerepeltek benne, akik ma már arénákat töltenek meg, és a fesztiválok nagyszínpadán, főműsoridőben játszanak, elég, ha csak a Halott Pénzre, a Margaret Island-re, a Honeybeastre, a Lóci Játszikra, vagy a tavalyi győztes Apey & the Pea-re gondolunk.

Száznál is több koncertszervezőtől, producertől, újságírótól, zenei szerkesztőtől érkeznek ajánlások azokról a zenekarokról és előadókról, akik önerőből jutottak el teltházas klubkoncertekig, vagy éppen rádióban és YouTube-on népszerű dalokig. Közülük választja ki egy nagy létszámú kör azt a nyolc előadót, akiket meghívnak a versenyre. A Nagy-Szín-Pad! elődöntői és döntője teljes koncertekből áll, így akár egy négy plusz egy napos fesztiválnak is tekinthető, amelynek kulisszái mögé a tévénézők is betekintést nyerhetnek. A szervezők ülönös figyelmet fordítanak arra, hogy a résztvevőknek a lehető legprofesszionálisabb lehetőséget nyújtsák a nagyobb közönség előtti bemutatkozásra, és idén számos újítást bevezetve még nagyobb hangsúlyt fektetnek a látványelemekre. A már említett fesztiválfelkérések mellett rengeteg értékes díjjal is gazdagodnak majd a legjobb Nagy-Szín-Pad!-osok.

Ahogy az elmúlt két évben, úgy idén is az MVM Zrt. a tehetségmutató főtámogatója. Az MVM a Nagy-Szín-Pad! verseny támogatásával új területre lépett kulturális szerepvállalásában. A komolyzene mellett kiemelten fontos számukra a könnyűzenei élet tehetségeinek támogatása, népszerűsítése. Már harmadik alkalommal segíthetik a Nagy-Szín-Pad! szponzorálásával a kortárs zene fiatal tehetségeinek elismerését.

Ahogy az elmúlt 5 évben, úgy idén is az Akvárium Klub ad otthont a Nagy-Szín-Pad! elődöntőinek és döntőjének is: ezen az öt napon fesztiválhangulat várja az ide látogató rajongókat.

A NAGY-SZÍN-PAD! 2019-ES MENETRENDJE:

05.08.
Follow the Flow
KosziJanka
https://www.facebook.com/events/397195290828751/

05.09.
Nomad
New Level Empire
https://www.facebook.com/events/596376867454840/

05.10.
Useme
Stolen Beat
https://www.facebook.com/events/574868493028098/

05.11.
USNK
The Bluebay Foxes
https://www.facebook.com/events/260954418158922/

DÖNTŐ: MÁJUS 16.
https://www.facebook.com/events/388948898585999/

A Nagy-Szín-Pad!-ot 2014-ben indította el a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió, és azóta is együtt gondozzák.
Az idei Nagy-Szín-Pad! is az M2 Petőfi tv-n látható: elődöntők május 8-9-10-11-én, döntő május 16-án az M2 esti műsorsávjában, 21.05-kor.

Mikre szamithatnak a versenyzők?
Nagy a tét !A Nagy-Szín-Pad! győztese bemutatkozhat a Sziget, a Telekom VOLT Fesztivál, a STRAND Fesztivál és a Campus fesztivál nagyszínpadán, meghívást kap a Petőfi Zenei Díj 2019-es showműsorába, amelynek idén is a STRAND Fesztivál ad otthont, valamint saját, dedikált estét kap az Akvárium Klubban. Emellett minden döntős zenekar 1-1 millió forintos videóklip támogatásban részesül, és egy valaki vendégzenekari meghívást kap a Budapest Parkba. Ráadásképp az elődöntők összes résztvevője fellép a Sziget, a Telekom VOLT, a STRAND és a Campus fesztiválon, valamint a MOL Nagyon Balaton eseményein.

A NAGY-SZÍN-PAD! CREW
Az elődöntők alatt elsősorban a szakmai zsűri, azaz a Nagy-Szín-Pad! Crew szavazata számít, a közönség, mint 11. zsűritag teheti le a voksát 3 platformon, az aznap fellépő előadókra 20:00-tól másnap 20:00-ig: SMS-ben, Instagramon és a www.nagyszinpad.com-on. A közönség és a Nagy-Szín-Pad! CREW szavazatainak összesítése adja ki a 3 továbbjutó zenekart, személyüket május 13-án reggel jelentik be a Petőfi Rádióban. Ekkor újraindul a szavazás a 3 döntősre, akikre egészen a döntő végéig lehet szavazni. A végeredményt már csak a közönség alakítja: az ő voksaikat a szavazás élő adásbeli lezárása után összesítik, és bejelentik a Nagy-Szín-Pad! idei győztesét.

A Nagy-Szín-Pad! Crew 2019-es tagjai:
Áron András "Apey", a tavalyi Nagy-Szín-Pad! győztes Apey & the Pea frontembere.
Boros Csaba, a Republik együttes frontembere és a Petőfi Rádió műsorvezetője.
Lábas Viki, a 2014-es Nagy-Szín-Pad! résztvevő Margaret Island énekesnője.
Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál és a STRAND Fesztivál vezetője, a Sziget zenei igazgatója valamint a NAGY-SZÍN-PAD! alapítója. Marsalkó Dávid, a 2014-es Nagy-Szín-Pad! résztvevő Halott Pénz alapítója, frontembere. Medvegy Anikó, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatója. Muraközi Péter, a Sziget Szervezőiroda magyar zenei igazgatója, a veszprémi Expresszó Klub vezetője. Patkó Béla Kiki, az EMELET zenekar frontembere.Takács Ákos, a Red Bull marketing menedzsere.
Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója.

NAGY-SZÍN-PAD! 2019-ES RÉSZTVEVŐI közelebbről:

FOLLOW THE FLOW
A Follow The Flow 2017-ben nyerte el végleges formáját, amikor Szakács Gergő is csatlakozott Fura Cséhez és BLR-hez. Nem tudja senki című slágerükkel azonnal berobbantak a köztudatba, folyamatosan rekordokat döntögetve több tízmilliós nézettségével a YouTube-on, miközben a legtöbb slágerlistát is könnyűszerrel letarolta a népszerű dal. A hazai zenei szakma sem ment el szó nélkül a jelenség mellett, hiszen a 2018-as Petőfi Zenei Díj – Év felfedezettje díjat ők vitték haza, novemberben őket választotta a közönség, hogy Magyarországot képviseljék Bilbaóban, az MTV EMA díjátadó gáláján. 2019 elején pedig Fonogram-díjra jelölték őket, az Év hazai modern pop-rock albuma vagy felvétele, illetve az Év Felfedezettje kategóriákban is.
Eközben az élő fronton is szépen ível felfelé a srácok csillaga: december elsején az Akvárium Klub KisHallját töltötték meg, vidéki turnéjuk állomásain is sorra teltház előtt játszanak. Márciusi Akvárium NagyHall-beli duplakoncertjükre pedig rekordidő alatt, mindössze néhány órával a bejelentés után minden jegy elkelt!

https://www.facebook.com/Follow-The-Flow-1074617072569380/
https://www.instagram.com/followtheflowofficial/
https://www.youtube.com/user/efuera

KOSZIJANKA
KosziJanka Magyarország kiemelkedő énekesnője, aki nem csak tehetségével, de frissességével, őszinte zeneszeretetével, pozitív életszemléletével ragadja magával a közönséget. Hallhattuk már több zenekar közreműködőjeként (PASO, Subscribe, Heincz Gábor ’Biga’), a Random Trip improvizációs koncertjein is visszatérő vendég. Természetesen saját szóló projektje, a Szabó Zével közösen megálmodott KosziJanka produkció az, amiben igazán megmutathatja önmagát, és a leginkább kifejezheti érzéseit-gondolatait. Már a dalokat hallgatva is olyan életöröm-katarzisban lehet részünk, amit kevés előadó vált ki közönségéből, koncertjeiről pedig pozitív, életigenlő energiáktól feltöltődve, mosollyal az arcukon távozhatnak rajongói.

https://www.facebook.com/KosziJanka/
https://www.instagram.com/koszijanka

NEW LEVEL EMPIRE
A New Level Empire 2013-as alakulása óta a hazai zenei rádiók játszási listáinak éllovasa. Olyan slágereket köszönhetünk a formációnak, mint a „The Last One”, a “Belédfulladnék” vagy a legfrissebb a „Megtörténtünk”. A csapat tagjai a hazai zenei szcéna jól ismert szereplői: a doboknál a techno dj, Nyújtó Sándor (DJ Newl), a billentyűknél a számtalan könnyűzenei produkció mögött zeneszerzőként “megbúvó” Krajczár Péter (Krash), a basszusgitárnál Seprényi Fanni, továbbá Lelovics György erősít gitárfronton. A zenekar frontembere, a műsorvezető, dalszerző-énekes, Ujvári Zoltán Szilveszter (Zola). A zenekar célja, hogy alapjaiban reformálja meg a modern dance zenét: az eddig kizárólag Dj-k által bemutatott műfajt a New Level Empire zenekari formátumban, hangszeres megoldásokkal kelti életre és viszi színpadra – ezzel egy üde színfoltot hozva a Nagy-Szín-Pad! mezőnyébe.

https://www.youtube.com/user/GoldRecordMusicHU
Instagram https://www.instagram.com/newlevelempire/
Facebook https://www.facebook.com/newlevelempire.official/?epa=SEARCH_BOX

 

NOMAD
A Jánosi „Cicó” Szabolcs alapította, pop/rock stílusban játszó Nomad zenekar 2012. óta aktív résztvevője a hazai koncert-életnek. Számos országos turnéval a hátuk mögött nyugodtan mondhatjuk, hogy az egyik legaktívabb koncertzenekar az országban. A folyamatos koncertezés mellett rögzített negyedik lemezük 2018. októberében jelent meg „Új remény” címmel, mely a MAHASZ eladási lista 11. helyén nyitott. A lemez meghozta a csapat számára a második Fonogram jelölést az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele kategóriában. „A remény hídjai” című dal, mely A DAL 2019-es szériájában egyenes ágon jutott a legjobb 18 közé, kitartóan tanyázik a Petőfi TOP40 felső házában.

http://nomadzenekar.com/
https://www.facebook.com/nomadzenekar/
https://www.youtube.com/nomadzenekar
INSTA: @nomadzenekar

STOLEN BEAT
A Stolen Beat a 2018-as X-Faktor második helyezettjeként robbant be a köztudatba. A zenekar rengeteg koncert mellett számos izgalmas projektekben vett részt. Dolgoztak például a korábbi Nagy-Szín-Pad!-os The Biebers-szel, együtt dolgozva fel Puskás Petiék slágerét, a Minden estét. Első videóklipjük Hol vagy címmel már 3 milliós megtekintésnél jár és szépen ível felfelé a karrierük. 201.9 elején a Stolen Beat két tagú formációja egy teljes zenekarrá egészült ki Búzás Bence frontember vezényletével. Ők talán az idei Nagy-Szín-Pad! mezőny legfiatalabb tehetségei, akik semmit sem akarnak jobban, mint zenélni és szórakoztatni.

https://www.facebook.com/Stolen-Beat-Hivatalos-193000411581704/
https://www.instagram.com/stolenbeathivatalos/
https://www.youtube.com/user/MistralMusic

USEME
A USEME egy modern pop-metál zenekar, a magyar zenei élet öt kiemelkedő és elismert alakját egyesítette azzal a céllal, hogy közösen együttműködve valami frisset és újat alkossanak. Egyedülálló produkciójukkal egyből sikerült berobbanniuk a hazai színtérre. Mára két nagylemezt, több klipet és számos telt házas klubbulit tudhatnak maguk mögött. A tudatos építkezésnek köszönhetően kihagyhatatlan szereplői a nagyobb hazai fesztiváloknak is. A zenekar pályafutása során végig nagyon termékeny volt, folyamatosan új ötletekkel rukkoltak elő, jelenleg is harmadik, 2019 őszén megjelenő albumukon dolgoznak. A jövőben is arra számíthatunk, hogy rengeteg új energiát fognak felszabadítani, érdemes figyelni rájuk!

https://www.useme.hu
https://www.facebook.com/usemezenekar/
https://www.instagram.com/usemezenekar
https://www.youtube.com/c/USEMEvideo

USNK
A USNK a 2018-as X-Faktor győztesei, egy erdélyi származású magyar rapduó. A formációt két jó barát, Laskay Nimród és Filep Kund alkotja, betonerős egységet alkotva. ByeAlex, aki a műsorban mentoruk volt, zenei producerként segíti a srácok munkáját. A duó rövid idő alatt vált rendkívül népszerűvé, Posztolj című daluk klipje már 7 millió megtekintés felett jár a YouTube-on, megnyerték vele A Dal 2019-es Akusztik szavazását, és a Sziget különdíjának köszönhetően felléphetnek majd a legnagyobb hazai fesztiválon is. A céljuk természetesen a nagyszínpad, és ezt akár a Nagy-Szín-Pad!-dal is elérhetik...

https://www.facebook.com/usnkhivatalos/
https://www.instagram.com/usnkhivatalos/
https://www.youtube.com/user/MistralMusic

THE BLUEBAY FOXES
A The Bluebay Foxes zenei világa a brit gitárzenéből és az USA déli államaiból származó rockzenéből merít: dinamikus, lüktető dobtémák, karakteres gitárhangzás, húzós, energikus basszusok és dallamos refrének jellemzik. Számos vidéki koncert és budapesti fellépés mellett a formáció részt vett egy öt állomásos erdélyi turnén, majd ezt követően a holland Kensington választotta őket előzenekarnak a budapesti koncertjére. 2018 második felében a The Bluebay Foxes rögzítette első nagylemezét, amit ugyanazon év decemberében adott ki NOW címmel, majd mutatta be az Akvárium klubban egy fergeteges koncerten.
Játszottak már a VOLT fesztiválon, a Feszt!Egeren, Campuson, Sziget fesztiválon, valamint zenélhettek a SZIN nagyszínpadán is.

https://www.facebook.com/thebluebayfoxes/
https://www.instagram.com/thebluebayfoxes/
https://www.youtube.com/thebluebayfoxes
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink