Nagy durranás az idei „ A DAL” műsorából - Ragazzi Razzi

2025. 02. 26.

A Dal 2025 legutóbbi válogatója a produkciókon túl is tartogatott megható élményt: a Ragazzi Razzi frontembere Szilágyi László élő adásban kérte meg szerelme, Szelina kezét. Meghatározó pillanatot a továbbjutó produkciók előadói is átélhettek, hiszen kiderült, melyik sztárelőadók segítik az elődöntős dalok áthangszerelését. A show megy tovább, szombaton este a harmadik válogatóban újabb nyolc versenydal hangzik el. A műsor valaha volt legromantikusabb pillanatának lehettek részesei a dalverseny nézői szombat este. 

A Ragazzi Razzi zenekar 2022-ben alakult, amikor Szilágyi László gitáros-énekes és Szabó Kristóf basszusgitáros egy szilveszteri bulin elhatározták, hogy ideje közösen zenélni. Hozzájuk csatlakozott Varga Szabolcs dobos, és azóta a trió folyamatosan építi karrierjét. Első nagylemezük, a Find Me On The Otherside 2023 novemberében jelent meg, angol nyelvű dalokkal. Azóta azonban László magyar dalszövegeket is írni kezdett, a Rakétakölyök pedig az elsők között született meg. Ez egy gitárcentrikus rockszám, ami jól tükrözi a zenekar stílusát – mondta Szabó Kristóf, aki a Ragazzi Razzi mellett több formációban is aktív, köztük a Lawn Dogs, a Doggiven és a This Must Be Love zenekarokban. Kristóf nemcsak a színpadon pörög, hanem most épp a Lukács Márton Trióval készül fellépni a Művészetek Palotája Jazz Showcase dzsessz tehetségbörzéjén. A szombati adásban a Ragazzi Razzi mellett olyan előadók is színpadra lépnek, mint B. Nagy Réka az Évszakok című pop-rock dallal, Burcsányi a folkos KOLETT című szerzeménnyel, valamint Zabos Regina és Káté, akik a Mást ölelj című duettjükkel indulnak. A reggae szerelmeseinek a Felvidéki Jazz Land Kicsikém című dal hozza el a karibi hangulatot.

Saját korábbi élményeit felelevenítendő kapott néhány kérdést a zenekar születésével, jövőbeli terveivel, új lemezével kapcsolatban Szilágyi László gitáros frontember, aki nem mellesleg legközelebbi Dalok Galopp műsorunk vendége lesz élőben, a Civil Rádióban, jövő hét szerdán, 15:00 – 16:00 között.

Hogyan találkoztatok?

Az ország három különböző pontjáról származunk: Harkály Felvidékről, Szabi Tiszakécskéről, én pedig Siófokról. Hogy mikor és hogyan lettünk barátok, az egy külön interjút is megérne, de a közös munka 2022-23 szilveszterén kezdődött. Akkor döntöttük el, hogy a már összeszokott ritmusszekció egyesül egy olyan frontemberrel, mint én – így született meg a Ragazzi Razzi.

Szicília és az első lemez?

Pár közös zenélés után ismét kiköltöztem Szicíliába, ahol kite-szörföztem, oktattam és zenéltem. Ott kapta meg az első lemez, a Find Me on the Otherside az igazi esszenciáját. Amikor hazajöttem, a zenekarral összeraktuk és teljesen analóg módon vettük fel – minden utómunka nélkül, ami manapság már ritkaság. A lemezbe rengeteg vad szörfös sztori és az az érzés is belekerült, hogy egyáltalán még itt vagyok, és erről beszélhetek.

 A közös út?

Most a második nagylemezünkön dolgozunk, ami magyar nyelven az első lesz. Erősen indítjuk az évet: a Dal 2025 kapcsán remélhetőleg már sokakhoz eljut a zenénk, március 8-án pedig Arthur Menezes előzenekaraként játszunk az Analog Music Hallban. Emellett folyamatosan szervezzük a további koncerteket.

Merre tartotok?

A lemez dalainak nagy része már készen van, néhány pedig már csak a megjelenésre vár. Anyanyelven teljesen más mélységet kap a zene – sokkal inkább önmagunk lehetünk. Az idei célunk, hogy körülvegyük magunkat a megfelelő stábbal, mert a zenélés nem csak a zenéről szól... vagyis arról is, de hogy eljusson az emberekhez, az már egy másik történet. Klubokba, fesztiválokra szeretnénk eljutni Magyarországon és a környező országokban – és ehhez minden segítség számít most nekünk.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 05. 04.
Szabó János interjúja Venivel az új albuma kapcsán. „A hosszú távú egészség és a lelkem tisztábban tartása érdekében nemet mondok a pillanatnyi kielégülést kínáló ingerekre.”
2025. 04. 28.
2025 május 4.  Anyák napja.  A világban fellelhető legmélyebben gyökerező,  legszorosabb, legönzetlenebb Szeretet ünnepe. Idén erre az alkalomra jelent meg egy eddig ismeretlen szerző - Hádész - kislemeze "Álmomban" címmel.
2025. 04. 22.
Lemezükön Schubert zenéje magával ragadó átváltozáson megy keresztül: improvizációk, klasszikus és jazz énektechnika közti hangszínek, élő elektronikus hatások tágítják mai térélménnyé a jól ismert dalok univerzumát.
2025. 04. 22.
“HELLO ISZTAMBUL” címmel, megjelent a Dolly Plusssz zenekar második lemeze. Az album a Hungária slágere mellett egy-két Dolly Roll örökzöldet is tartalmaz, a nyolcvanas évekből.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink