Moby Dick: új videó klip a Program című dalhoz

2019. 09. 12.

Soha nem látott fokozatra kapcsolva gyártja az új videó klipeket a MOBY DICK az idén áprilisban megjelent Terpáia lemezről, hiszen a Program már az ötödik klipes nótája a soproni thrash metal legendáknak az idei új korongról. A forgatás helyszíne ezúttal a budafoki Gyártelep műtermének padlása volt, ahol Németh Dániel “Kobe” ötlete alapján, Kőházy Ferenc “FankaDeli” rendezésével készült el a kisfilm a dalhoz, melynek külön érdekessége, hogy a zenekar tagjain kívül szerepel még benne Szarvas Attila színművész és Pintér Tamás.

Moby Dick - Program
(Hivatalos videoklip / official music video)
www.youtube.com/watch?v=Hk9TFPkaGUI

Schmiedl Tamás énekes-gitáros így mesélt a dal hátteréről és az új videoklipről:
“Még soha nem készítettünk egy albumhoz ennyi videóklipet, hiszen ez már az ötödik és terveink szerint nem is az utolsó! Eddig nem fektettünk túl nagy hangsúlyt a klipkészítésre, de alkalmazkodnunk kell a megváltozott lehetőségekhez, ha szélesebb körben akarjuk eljuttatni a zenénket a közönséghez, mert hanghordozókat egyre kevesebben vesznek. Ezen a tényen az se változtat, hogy a Terápia albumunk aranylemez lett, ami óriási eredmény és siker, főként ha figyelembe vesszük, mindezt nem leértékelt CD árakkal értük el. A legújabb videónk a Program című dalhoz készült amiben a zenekar tagjai mellett Szarvas Attila színművész és Pintér Tamás szerepelnek. A zenekari zenés jelenetek egy egyszerű, de ütős háttértörténettel vannak összekombinálva. A világ egy előre megírt forgatókönyv, "program" szerint zajlik, mindent a kiváltságosok és a hatalom birtokosai irányítanak. A zenekar tagjai képviselik a lázadókat, akik ellenállnak, ezért a hatalom végrehajtó emberei likvidálnak minket! A klip végén a csattanó, hogy a kivégzés nem járt sikerrel, hatástalanok maradtak az elhallgattatás eszközei és a zenekar tagjai varázsütésre magukhoz térnek.”

A Terápiát népszerűsítő turné részeként nagyszabású koncertre készül a zenekar október 12-én a Barba Negrában, hiszen nem csak az alapító Schmiedl Tamás fiával közös zenekara, a Bloody Roots, illetve a szintén alapító Mentes Norbert formációja, a Hungarica lép fel, hanem a zenekar basszusgitárosa, Gőbl Gábor 50. születésnapját is ünneplik ezen az estén.

Moby Dick // Hungarica // Bloody Roots ➽ Gőbl 50
(Barba Negra // 2019. 10. 12. // Facebook esemény)
www.facebook.com/events/495391491002916/

“Következő budapesti nagykoncertünkön, október 12-én a Barba Negrában a Terápia lemezbemutató keretein belül a Program is elhangzik majd több új és régi klasszikus dal mellett. A koncerten a Moby Dick mellett fellép a Hungarica, a Bloody Roots és az Innistrad. A koncert egyben basszusgitárosunk Gőbl Gábor 50. születésnapi koncertje is, ahol elhangzik pár régen játszott, de általa favorizált Moby Dick dal is.” - tette hozzá Smici.

További Moby Dick klipek a Terápia albumról:
bit.ly/MobyDickTerapiaYT

Jegyek:
2499 Ft ▲ Diákjegy - Limitált - (kizárólag Rock1 online)
3499 Ft ▲ Elővételben - 2019.09.23-ig
3999 Ft ▲ Elővételben - 2019.10.11-ig
4499 Ft ▲ A koncert napján

Online jegyvásárlás:
Barba Negra rendszerében
jegy.rock1.hu/gobl50_20191012

Ticketportal rendszerében
www.ticketportal.hu/event/GOBL-50-Moby-Dick-Hungarica-Bloody-Roots

Broadway Jegyiroda rendszerében
broadway.jegy.hu/program/gobl-50-moby-dickhungaricabloody-roots-107954/587610

További Moby Dick turnéállomások:
09. 21. Jászberény
09. 27. Szolnok
10. 04. Nagyvárad
10. 05. Berettyóújfalu
10. 12. Budapest, Barba Negra - Gőbl 50
10. 25. Pécs
10. 26. Szekszárd
11. 01. Karcag
11. 23. Sopron
11. 30. Kaposvár

Moby Dick Facebook:
www.facebook.com/mobydickzenekar/

Hammer Records Facebook:
www.facebook.com/HammerRecordsHungary/

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink