METEORA: hallgasd meg a szimfonikus metal zenekar friss klipes dalát!

2020. 02. 24.

Tragedy Of Delusion címmel készül a szimfonikus metalt power, gothic- és death metalos elemekkel, klasszikus hangszerekkel és kórusokkal ötvöző METEORA zenekar legfrissebb nagylemeze, mely a márciusi HammerWorld Magazin CD mellékleteként lesz elsőként kapható. A tavalyi "My Reality" után a zenekar most egy újabb friss dalával, a klipes "Memento Mori" című tétellel ismerkedhetünk.

Meteora: Memento Mori (Official Video)
youtu.be/IzP1_RMSZ0s

Király Atilla billentyűs a Memento Mori dalról:
"A Memento Mori az új album egyik legslágeresebb darabja. Az egyik utolsó szám volt, amit írtam ebben az etapban, a megelőző 3-4 dal eléggé hosszúra és összetettre sikerült, ezért Noémi konkrétan kérte, hogy pihenésképpen csináljunk valami egyszerűt. Viszont, ha már szerkezetileg nem bonyolítottuk túl a dolgot, kellett bele valami más, hogy ne lógjon ki a többi szám közül a lemezről. Itt határoztuk el, hogy ezen az albumon a zenekarban lévő három vokalista mellé hívunk három profi énekest is, hogy nagyobb hatást érhessünk el. A kezdő orgona után - ami megadja az alaphangulatot – ezzel tesszük meteorássá a zenét. Koncerteken már elővettük párszor, és vevő volt a közönség a memento morizásra a refrének alatt. :)"

"A cím egy közismert mondás, 'emlékezz a halálra' vagy másik fordításban 'te is meghalsz egyszer (mert csak ember vagy)'. A dalszövegben a különböző korok filozófiájának a halálhoz való viszonyáról írtunk, az ókori rómától napjainkig. Amint elkészültünk az összes dallal tudtuk, hogy ez lesz az egyik, amihez videót szeretnénk csinálni. Viszont ha már a szöveg a halállal foglalkozik nem akartuk búskomorságba taszítani a klippet is. Így utóbbi értelmezésen finomítottunk egy nagyságrendet, miszerint egyszer mindenkit legyőznek. Egy foci, póker stb. verseny túl egyértelmű lett volna és túl általános. Amíg ötleteltünk megkerestek minket a Deltavisiontől egy közös együttműködéssel kapcsolatban, és mivel Noémivel nagy rajongói vagyunk az egyik kártyajátékuknak adta magát a dolog, hogy ez legyen a megmérettetés tárgya. Az egészet poénra akartuk venni, mert ha ezt a felállást komolyra vesszük rossz értelemben lett volna vicces a végeredmény...:D Mi legalábbis felvétel és a vágás közben nagyon sokat nevettünk, reméljük másoknak is legalább egy kis mosolyt tudunk csalni az arcára." - tette hozzá Atilla.

Meteora: Tragedy Of Delusion
2020 / Nail Records / NAILCD312
01. Common Enemy
02. Memento Mori
03. My Reality
04. Stay Among Us
05. Die, Live, Forgive - My Reality, Pt. II
06. Tag the Truth
07. Black Rose
08. When Angels Fall
09. Tragedy of Delusion
10. Beautiful Oblivion - My Reality, Pt. III
11. Numb (Linkin Park cover) (Bonus Track)

A METEORA frontján Holló Noémi énekesnő és a hörgős énekért is felelős Fülöp Máté basszusgitáros áll, így a zenéjüket főleg az úgynevezett "Beauty and the Beast" stílusban, a kettejük énekének, illetve hörgésének a dinamikájára építik. A Tragedy Of Delusion című új lemezen már Király Atilla billentyűs is csatlakozik hozzájuk a mikrofon mögött, így Mátéval együtt itt-ott tiszta férfi énekkel is színesítik a dalokat. A zeneszerzés nagy részét - a gitáralapokat és a szimfonikusokat - szintén Atilla végzi. A zenekar nem ma alakult - hiszen hivatalosan 2010 óta zajlik a munka a formáció körül - de az érdemi haladás és munka az első nagylemez, a 2017-es Our Paradise felvételei körülre tehető, így változatlanul friss lendülettel vágnak bele minden újabb projektbe.

Meteora tagok:
Holló Noémi - ének
Fülöp Máté - basszusgitár, hörgős ének
Solymosi Csaba - gitár
Király Atilla - billentyűs hangszerek, tiszta ének
Kása Gábor - dobok

Meteora online:
www.facebook.com/meteorabandhungary/
www.youtube.com/user/Meteorabandhungary/


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink