Megjelentek a CSTP negyedik évadának első pályázatai

2017. 07. 05.

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) oldalán megjelentek a Cseh Tamás Program (CSTP) Ideiglenes Kollégiumának friss pályázati felhívásai. A Program negyedik évadának első kiírásai a vidéki, a fővárosi és határon túli koncerthelyszíneknek, illetve induló előadóknak szólnak. A pályázatokat augusztus 4-ig lehet benyújtani.
A Cseh Tamás Program számára indulása óta fontos, hogy támogassa azokat a koncerthelyszíneket, ahol élőben, belépőjegyes koncerteken léphetnek fel magyar zenekarok. Éppen ezért évek óta jelentős összegekre lehet pályázni a vidéki, a fővárosi és a határon túli magyarlakta területek élőzenei helyszíneinek, klubjainak. A negyedik évadban egyszerre jelenik mag a három felhívás, így a pályázók évadokban gondolkodhatnak, hiszen a mostani felhívások 2017. október 1. és 2018. szeptember 30. közötti időszakban rendezendő koncertekre vonatkoznak. A fővárosi klubok egyenként 2 millió (koncertenként 250 ezer) forintra pályázhatnak, 35 millió forintos keretre. A magyarországi, nem fővárosi koncerthelyszínek támogatására összesen 135 millió forint jut, itt egy intézmény maximum 4 millió (koncertenként legfeljebb 250 ezer) forintot igényelhet. A Magyarországgal szomszédos országok magyarlakta területein működő intézmények 3 millió forintra pályázhatnak, összesen 15 millió forintos keretösszegig.
A legnagyobb érdeklődés valószínűleg az induló zenekarok hang- és képfelvételeinek készítését és fellépéseinek megvalósítását támogató pályázatot kíséri majd. A jelentkezők közül a kollégium, illetve az általa felkért szakmai zsűri húsz produkciót választ ki, amelyek egyenként 2 millió forintos támogatásban részesülnek. A kiválasztásnak idén is fontos momentuma, hogy a kollégium tagjai által továbbjuttatott formációknak élő meghallgatáson, szakmai zsűri előtt is bizonyítaniuk kell. A szeptember végén zajló élő meghallgatás eredményétől függ a pályázat sikere. Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának vezetője elmondta: változás az előző három évhez képest, hogy a CSTP által támogatott megyei tehetségkutatók győztesei automatikusan bejutnak a meghallgatásra, amennyiben szabályos pályázatot nyújtanak be. A meghallgatás lebonyolítása is változik, idén ugyanis nem rotálódnak a zsűritagok, hanem a zsűri minden tagja meghallgat minden, a meghallgatásra bejutott előadót.
Fontos megkötés, hogy az elmúlt három évben a CSTP induló előadói pályázatain nyertes produkciók nem indulhatnak újra. Továbbá a pályázat feltétele, hogy az indulóknak maximum egy nagylemeze jelenhetett meg, nem lehet érvényes lemezszerződésük, az elmúlt egy évben legfeljebb 20 koncertet adhattak, és maximum két dalukat játszották országos rádiók.
A négy pályázat mindegyikének beadási határideje 2017. augusztus 4., éjfél. A pályázathoz a szokásos módon regisztrálni kell az NKA honlapján.

A pályázatokat itt tudod megtekinteni.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink