MEGJELENT! Lajkó Félix & VOŁOSI

2019. 05. 30.

Mi történik, ha egy öntörvényű vonós fenomén társul másik öt (!) öntörvényű vonós fenoménnal? Zene a magasabb szférákból, végtelen muzikalitás, elképesztő kreativitás, amely egymás különcségeinek tiszteletén, odafigyelésen és egyfajta virtuóz, kívülről nehezen követhető renden alapszik. Ez a kooperáció csak sok évtizedes színpadi jelenlét tapasztalatával, végtelen önismerettel, technikai tudással és a zenei kreativitás egy mesteri fokával teljesíthető. Nem verseny, hanem közös teremtés, nem vetélkedés, hanem bizalmon alapuló művészbarátság, egy közös nyelven ami a nagybetűs ZENE.

A Felczak lemezek sorozatában megjelent Lajkó Félix és VOŁOSI közös albuma.Közös felállásban 2017-ben játszottak először a Budapest Ritmon, majd a varsói Cross Culture fesztiválon, amelyet további koncertek követtek 2018-ban a Müpában, a Budapest Folk Festen, az Ozorán és a Vidor Fesztiválon számos külföldi fellépés mellett, így a varsói Eufonie Fesztiválon az újvidéki Nomus Fesztiválon.

A lengyel VOŁOSI 2010-es alakulása óta sorra nyeri a díjakat, már a BBC és több német közszolgálati csatorna is közvetítette koncertjeiket, 2017-ben ők nyitották meg a műfaj legrangosabb eseményét, a Womexet.
Lajkó Félix Liszt Ferenc díjas hegedű- és citeraművész az elmúlt években többet koncertezett külföldön mint itthon. Bármerre jár, akár szólóban akár más zenésztársakkal együtt muzsikálva, koncertjei semmihez nem hasonlítható, maradandó zenei élmények, felvételei rendre atoplistákra kerülnek, különböző szerzői díjakat nyernek el.

A formáció a közeljövőben a cseh Folk Holydays Fesztiválon, a lengyelországi Katowicében a City of Gardens keretein belül, valamint Helsinkiben a Theater Savoyban lép fel.

A lemez megjelenését a Felczak Alapítvány támogatta. ITT tudod letölteni.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink