Megérkeztek az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának első őszi eredményei

2019. 09. 19.

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma augusztus 6-ai ülésén döntött a hatodik évad Klubtámogatói Alprogramjának pályázatairól, illetve az első alkalommal meghirdetett, magyar dalok születését segítő felhívásáról. A 129 pályázó klub közül 96-nak ítéltek meg összesen 210 millió forint támogatást.

Idén hatodik alkalommal tette közzé könnyűzenei koncerthelyszíneknek – kluboknak, közművelődési intézményeknek, vendéglátóhelyeknek – szóló felhívását az NKA Hangfoglaló Program Kollégiuma. Ezúttal is külön kiírás szólt a budapesti, a fővároson kívüli és a határon túli kluboknak, amelyekben azonban közös kitétel volt, hogy belépőjegyes, élőzenei koncertekre lehetett támogatást igényelni. A három pályázati kategóriára összesen 210 millió forintot különített el a Kollégium.

A három témára meghirdetett pályázatra a megadott határidőig összesen 129 igény érkezett be az NKA Igazgatóságához. A 77 fővároson kívüli klub összesen 242 millió, a 37 budapesti helyszín 83 millió, míg a 15 határon túli pályázó 44 millió forintnyi igényt fogalmazott meg. Azaz a rendelkezésre álló 210 millióval szemben mintegy 370 millió forintra pályáztak a könnyűzenei koncerthelyszínek.

A Hangfoglaló Program Kollégiuma a Klubtámogatói Alprogram pályázatainak bírálata során több szempontot is figyelembe vett.
A fővároson kívüli klubok esetében törekedett arra, hogy a 19 megye és az öt egyetemi város – megfelelő mennyiségű és minőségű pályázat esetén – nagyjából ugyanakkora összegű támogatásban részesüljön. Ennek következménye, hogy néhány, egyébként kiválóan működő klub nem kaphatta meg a kért támogatási összeget, hiszen az adott városból vagy megyéből több pályázat is érkezett. Ugyanakkor a Kollégium próbált arra is figyelni, hogy az évek óta jól működő helyszínek az igényelt támogatási összeget vagy annak jelentős részét megkaphassák.

A Kollégium idén először vehette figyelembe döntésénél a Hangfoglaló Programiroda klubokról szóló jelentését, amely az előző évadban támogatott helyszínek szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítését – többek között a kommunikációs elemek használatát, az együttműködést, a vállalások megvalósítását – vizsgálta. Mindezek alapján egyes pályázók a korábbiaknál jóval kevesebb vagy semekkora támogatásban sem részesültek, mivel az NKA-val kötött szerződéseikben lefektetett vállalásaiknak – például a logók használatának vagy a támogatott koncertek kommunikációjának – nem vagy csak részben tettek eleget. Mivel a Kollégium felelősnek érzi magát a rábízott közpénz megfelelő felhasználásáért, a következő évadban is kéri a Hangfoglaló Programirodát a támogatott helyszínek munkájának figyelemmel kísérésére.

A magyar nyelvű dalok születését és népszerűsítését célzó felhívásra összesen 31 pályázat érkezett, amelyek közül 18-at tartott támogathatónak – összesen közel 32 millió forinttal – a Kollégium. A támogatottak között több dalszerző tábor és kurzus is található, amelyeket a Kollégium egyfajta kísérleti projekteknek tekint, bízva abban, hogy megtalálják a helyüket, és kiderül, melyekkel érdemes hosszabb távon is számolni.

A nyertes pályázatok listája elérhető az NKA honlapján.  


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink