Marosvásárhelyi közös hangok

2019. 03. 11.

A március 1-jén, Marosvásárhely főterén, az Apolló-palotában rendezett tanácskozás annak a sorozatnak a részeként valósult meg, amelyet a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Oktatást Támogató Alprogramja még tavaly januárban indított útjára, és egyik célja a létező képzések és képzőhelyek számbavétele. A 2017-ben alapított Marosvásárhelyi Rocksuli, az alprogramot megvalósító Hangőr Egyesület és a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda közös programjára nemcsak az iskola tanárai és diákjai, de a környékbeli magyar könnyűzene szervezői is ellátogattak, így székelyudvarhelyi és szászrégeni résztvevői is voltak az eszmecserének.

A programot Novák Csaba Zoltán Rockzene és kommunizmus című előadása nyitotta, miután az önmagát a „legmetálosabb szenátornak” tituláló történész elárulta, hogy régóta foglalkozik az hatalom és az ifjúság viszonyának kutatásával. Prezentációjában kitért többek között a magyarországi zenekarok 1989 előtti romániai hatására, miközben az Erdélyben működő bandákról, önszerveződő és államilag generált mozgalmakról is képet adott. Rávilágított arra is, hogy a hatvanas évek végéig tapasztalható fellendülés, a magyarországinál nagyobb nyitottság elsősorban az ethno-folk irányzatnak kedvezett.

Bajnai Zsolt, az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának vezetője részben a Nemzeti Kulturális Alapról, a pályázati lehetőségekről, részben a Hangfoglaló Program alprogramjairól beszélt. Illetve bemutatta a magyar könnyűzene oktatásának lehetőségeivel foglalkozó munkát, az abban résztvevő partnereket, az eddig elért eredményeket és még mindig jelentkező nehézségeket. Ehhez csatlakozva Andrásik Remo, a Music Hungary Szövetség oktatási szakosztályának vezetője az idén 25 éves Gitármánia Tábor tapasztalatain keresztül szemléltetett egy lehetséges oktatási modellt. Mint kiderült, az évente több mint háromszáz fiatalt fogadó „zenész mennyországnak” a kezdetektől fogva vannak határon túli résztvevői, sőt van, aki diákként kezdte és ma már a 22 témát felvonultató képzés egyik oktatója.

Pap Tibor, a Peron Music Alapítvány elnöke előadásában részben a 24 éve indult tatabányai tehetségkutatókról beszélt, illetve felvázolta az immár felvidéki, vajdasági, és három erdélyi helyszínnel is bíró sorozatot. Elmondta azt is, hogy a következő évtől kezdődően egy beregszászi tehetségkutatóval végre Kárpátalja is csatlakozik a Hangfoglaló által is támogatott programhoz. Előadásának második részében az európai uniós forrásból, Tatán épülő Kreatív házat, illetve az év második felétől már induló képzéseit mutatta be.

A tanácskozást Hints Zoltán, a Marosvásárhelyi Rocksuli igazgatójának előadása zárta, aki elmondta, hogy az 2017-ben indított képzésben félévente, átlagosan 150 diák vesz részt, ráadásul nemcsak a városból, de a tágabb környékről is. Az egykori bábszínház épületében kialakított iskolában több tanszakon lehet könnyűzenét tanulni, sőt az elmúlt évben a zenét tanító oktatók képzése is elindult workshopok keretében. Az igazgató beszámolt arról is, hogy a tanításon kívül számtalan pluszprogrammal igyekeznek felhívni a figyelmet az intézményre, illetve lehetőséget teremteni a diákoknak a közönség előtti bemutatkozásra. A „Legyen a zene mindenkié” című sorozatukban például iskolákba visznek hangszereket, hogy ott rendhagyó órákon ismerkedhessenek meg azokkal a még nem zenélő diákok. A „Vágtass velem” kezdeményezésükben pedig a legtehetségesebb diákjaik egyik álmát igyekeznek megvalósítani, azaz a tanulók kedvenc magyar zenekaraikkal léphetnek színpadra. A tervekről szólva elmondta, hogy nyáron „rocksuli óvodát” szeretnének indulni, illetve minél több magyarországi előadót próbálnak meghívni, hogy egységes szakmai terminológia mentén folyhasson a képzés.

A tanácskozást követően a Marosvásárhelyi Rocksuli tanárai az érdeklődőknek megmutatták a nyolc helyiségben működő intézményüket, amely jelenleg egyedülálló lehetőséget kínál Erdélyben a könnyűzene iránt érdeklődő fiataloknak. 

Forrás: Hangfoglalo.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink