Majka, Curtis, BLR feat. Pápai Joci: Nekem ez jár

2013. 04. 02.

Azóta kipróbálta magát mind tévés, mind rádiós műsorvezetőként, de úgy tűnik, legjobban a rappelés jött be neki.
Majka és Curtis a „Bomba vagy baby” című dal kapcsán ismerkedtek meg egymással, majd hamar kiderült, hogy a közös munka remekül megy, így nem volt kérdés, hogy a Belehalok című album további részein is együtt dolgozzanak majd. Itt kapcsolódott be Curtis cimborája, BLR is a munkába, aki először csak az alapokat csinálta meg a lemezhez, de a „Belehalokban” vállalt szövegelés után bebizonyosodott, hogy MC-nek is tehetséges. A lemez produceri munkálatait Schrank Doma végezte, és egy-egy dalban Gáspár Laci és Dér Heni is szerepet vállaltak, mint vendégművészek. Közel egy évvel a „Belehalok” sikere után most egy új dallal hódít a raptrió.
A fiúk ezúttal bevették a buliba Pápai Jocit is, aki feszültséggel teli előadásmódjával igazán izgalmassá teszi a dal végét. A közönség körében eddig osztatlan sikert aratott a „Nekem ez jár”, hiszen már a megjelenést követő első három napban több mint félmilliós nézettségre tett szert az interneten videóklipjük.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 26.
ValMar és T. Danny koncerttel robban be az AstroFest a Plázsra egy minifesztivál keretében június 27- én és 28- án. Ezen a héten is folytatódik a hétköznapokat feledtető, nagy balatoni ellazulás a siófoki Plázson.
2025. 06. 20.
Megérkezett a "Butterbros" zenekar legújabb dala és hozzá forgatott videó klipje – a „Csapda” egy eleve kárhozatra ítélt szerelem történetét meséli el.
2025. 06. 17.
Legjobb francia, spanyol és magyar jazzoktatóktól tanulhatsz augusztus 3. és 10. között a Balaton partján. A résztvevőket egyéni órák, hangszeres csoportfoglalkozások, együttes és big band próbák, valamint éjszakai jam sessionök várják.
2025. 06. 16.
A napokban új lemezzel jelentkezett a CAIRO együttes. A zenekar fennállásának 20 éves évfordulójára nem csak egy nagyszabású koncerttel, hanem munkásságuk 30 jelentősebb dalának felújításával is készültek
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink