Magyar zenekarok a külföldi showcase fesztiválokon

2018. 02. 06.

Munkájuk révén Poznanban, Tallinban és Barcelonában is szerepet kap a magyar delegáció.

Az áprilisi Enea Spring Break, Lengyelország legnagyobb szakmai eseménye idén három magyar produkciót, a tavalyi MENT-et is megjárt Apey-t, valamint két visszatérőt, Mörköt és Antonia Vait hívta meg Poznanba. Utóbbi két zenekar rendszeresen jár turnézni a lengyel piacra, így számukra ez a fesztivál egyértelműen a rajongó- és szakmai támogatás növeléséről szól majd. Delegáció is kíséri a zenekarokat, akik a szakmai programokon fogják képviselni hazánkat. Kiemelt szerepük lesz az eseményen, mivel egy dedikált konferenciaprogram foglalkozik majd a magyar zeneiparral és exportstratégiával.

A szintén áprilisban megrendezésre kerülő, szabadjelentkezéses Tallinn Music Week rekordszámú, 45 magyar zenekar nevezését fogadta be idén. Eddig egyet, a Mörköt jelentettek be biztos fellépőik között, és várjuk még, hogy két további magyar zenekar nevét kihirdessék. Azonban itt sem csak a zenészeknek jut fontos szerep. A HOTS januárban csatlakozott az európai exportirodákat csoportosító nemzetközi hálózat, az EMEE (European Music Export Exchange) alapítóihoz, és a szervezet jóvoltából Észtországban további együttműködésekről tud majd egyeztetni a helyi szakmabeliekkel a magyar delegáció.

A harmadik bejelentés a FOCUS Walesről érkezett, akik a tavaly a Zandari Festát megjárt Papaver Cousinst hívták meg. 2018 egészen új feladatokat hoz magával a HOTS-nál, hiszen míg a tavalyi év a közép-kelet-európai integrációról szólt, addig idén egy nagy előrelépés után a nyugat-európai piac válik céllá. Emiatt pedig nemcsak a FOCUS Walesen, de a Liverpool Sound City-n és a The Great Escape-en is biztosan lesz magyar zenekar, így pedig Nagy-Britannia zeneipari szakembereinek is megmutatjuk a magyar zene diverzitását és nemzetközi színvonalát.

Külön öröm, hogy Európa talán legfontosabb nyári fesztiválja és szakmai konferenciája, a május végén kezdődő, barcelonai Primavera 2018-ban először Magyarországot is partnerként tekinti a HOTS jóvoltából. Ennek köszönhetően biztosan kiválasztásra fog kerülni legalább egy magyar zenekar, valamint a konferenciaprogramban is lehetőséget kap a szakmai csapat arra, hogy bemutassa a közép-kelet-európai piacot. A fellépő bejelentése később várható, még folynak erről az egyeztetések, de bárki is kapja meg a lehetőséget, hatalmas előrelépést jelenthet majd zenei fejlődésében és nemzetközi ismertségében.

Emellett olyan sem fordult még elő, hogy az egyesült államokbeli South by Southwest fesztivál 4 magyar zenekarnak is fellépési lehetőséget biztosít. Idén márciusban az SXSW-n az amerikai szakmai közönségnek mutatkozik be a Bohemian Betyars, a Belau, Boggie és a The Qualitons is.

Ha pedig ezeket a híreket olvasva valamelyik zenekar kedvet kapott egy showcase fesztiválhoz, akkor most is lehet jelentkezni. A Waves Vienna várja a nevezéseket!

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink