Magyar harsonás fújja a legjobban

2009. 08. 20.
 
Az altharsona verseny első díja nem csak azért számít szép teljesítménynek, mert a világ minden tájáról több százan jelentkeztek rá, hanem azért is, mert Kuna Márton ötéves kora óta harsonázik ugyan, de intézményesített keretek között felsőfokú tanulmányokat nem folytatott. Kurzusokat és órákat vett a világ legnevesebb művészeitől (Michel Becquet, Ronald Barron, Roger Bobo, Ben van Dijk, Fejér András, Hőna Gusztáv), de mindvégig édesapjától, Kuna Lajos zenetanártól tanult. Mint ahogy három, szintén egy-egy rézfúvós hangszeren játszó testvére is, akikkel együtt alkotják már tizenhat éve a Príma-díjjal is elismert Fourtissimo zenekart, amely a komolyzenében, a populáris műfajokban, illetve a világzenében is alkot.
- Nem volt semmilyen megkötés arra vonatkozóan, hogy ki indulhat. Egy meglehetősen nehéz Georg Christoph Wagenseil-darabbal lehetett jelentkezni, aki ezt el tudja játszani, az már elég jó ahhoz, hogy nemzetközi versenyen indulhasson - mondja a fiatal zenész. A Nemzetközi Harsonaszövetség versenykiírására több százan küldték el az említett darabot CD-n, amelyeket meghallgatva aztán a szövetség texasi központjában kiválasztották azt a három zenészt, akit meghívtak az idén Dániában megrendezett verseny döntőjébe. A mezőny meglehetősen erős volt, hiszen Kuna Mártonnak az amerikai Lisa Malamuttal, a Nemzetközi Harsonaszövetség elnökének, Don Lucasnak a tanítványával, valamint az angol Metthew Knighttal, a BBC Symphony Orchestra és a London Symphony Orchestra harsonásával kellett megküzdenie. A versenyzőknek Leopold Mozart D-dúr concertóját kellett eljátszaniuk, és a háromtagú szakmai zsűri (Carsten Svanberg - Grazi Főiskola, Hakan Björkman - Royal Stockholm Philharmonic Orchestra, Jörgen van Rijen - Royal Concertgebouw Orchestra) végül a magyar versenyzőnek ítélte az első díjat.
Kuna Márton egy 1720-as barokk altharsona kézzel készült, pontos másolatát nyerte. - Ezen kívül persze zenei körökben ez nagy elismerés, hiszen bizonyos szakmai színvonalat enged feltételezni - mondja a győztes. - "Nem hivatalos díjként" pedig máris szóba került több külföldi koncertmeghívás, amelyek sokat lendíthetnek a zenei karrieremen. (S. M.)
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink