Magyar Dal Fővárosa - pályázati kiírás

2010. 01. 11.

A MAGYAR DAL FŐVÁROSA
Pályázati felhívás

 
 
A Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. 2010-től minden évben szeretné odaítélni egy vidéki városnak „A magyar dal fővárosa”  címet.
 
A pályázaton – Budapest, és a fővárosi kerületeket kivéve – valamennyi magyarországi város helyi önkormányzata, a helyi önkormányzat intézménye, vidéki városban működő társadalmi szervezet, illetve vállalkozás vagy más jogi személy részt vehet, amennyiben eleget tesz az alábbi feltételeknek:
 
-         Szándékában áll 2010. szeptember 12-én különleges, izgalmas, egyedülálló programmal ünnepelni a Magyar Dal Napját
-         Biztosítani tudja a „Magyar Dal Fővárosa” programhoz szükséges helyszíneket, valamint az esemény pénzügyi hátterét (természetesen az ott működő vállalkozások, társadalmi szervezetek, valamint a helyi, illetve megyei önkormányzat bevonásával)
-         A cím elnyerése esetén vállalja a program politikamentes megszervezését és - a Magyar Dal Napja szellemiségéhez méltó - lebonyolítását
 
 
A pályázat menete:
 
  1. A pályázó projekt-tervet készít, amelyben ismerteti a tervezett műsorral és annak lebonyolításával kapcsolatos elképzeléseit, valamint csatolja a rendezvény helyszíneinek műszaki leírását (befogadóképesség, fény- és hangtechnika, megközelíthetőség… stb.), a tervezett fellépők névsorát, és a tervezett - pontos számadatokkal alátámasztott - költségvetést.
  2. A projekt-tervet – a megvalósításra tett szándéknyilatkozattal együtt – 2 írásos példányban kell eljuttatni a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. címére (1068 Budapest, Városligeti fasor 38.), valamint e-mailen is meg kell küldeni a szabo.edit@magyardalnapja.hu címre.
    Beadási határidő: 2010. március 1.
  3. A pályázatban meg kell jelölni a pályázó önkormányzat által kijelölt kapcsolattartó személy nevét, telefonszámát és e-mail címét.
  4. A beérkezett pályázatokat a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. által felkért tekintélyes művészekből, szakértőkből álló bírálóbizottság értékeli, a megvalósíthatóságot és a projekt megalapozottságát egyaránt mérlegelve. A pályázat elbírálása során előnyt jelent, ha maga a települési önkormányzat vagy annak intézménye (gazdasági társasága) pályáz, illetve, ha a pályázó rendelkezik a települési önkormányzat megvalósítást célzó szándéknyilatkozatával. A pályázat elbírálása során ugyancsak előnyt jelent, ha a pályázatot az önkormányzat (ideértve a megyei önkormányzatot, illetve az önkormányzati intézményeket is) valamint a civil társadalom – igazoltan – széleskörű támogatásával, egyetértésével nyújtják be.
  5. Eredményhirdetés: 2009. március 10. Az eredményt a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. a rendezvény hivatalos honlapján (www.magyardalnapja.hu), illetve a sajtó útján hirdeti ki.
 „A Magyar Dal Fővárosa” cím nyertesével a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. az eredményhirdetést követő legkésőbb 15 napon belül együttműködési megállapodást köt, amelyben vállalja az egyeztetést a programsorozat többi helyszínével, együttműködést vállal a tervezett műsor megvalósítására, és a vállalja a rendelkezésére álló eszközökkel elérhető legszélesebb körű sajtónyilvánosságot.
 
A Magyar Dal Napja Kft. fenntartja a jogot a pályázat eredménytelenné nyilvánítására. Ha az együttműködési megállapodás megkötésére nem kerül sor az eredményhirdetést követő 15 napon belül, a Magyar Dal Napja Kft. a bíráló bizottság által második, illetve annak eredménytelensége esetén a harmadik helyre sorolt önkormányzattal köti meg az együttműködési megállapodást.
 
 A „Magyar Dal Fővárosa” cím kiemelkedő promóciós lehetőségeket rejt a győztes város számára, hiszen a cím elnyerésétől az esemény lebonyolítását követő időszakig, azaz legalább hat hónapon keresztül folyamatos médiafigyelem irányul a térségre, melynek köszönhetően az egész ország figyelemmel kísérheti, hogyan alakul az ünnepi műsor a magyar dal fővárosában, ki mit tesz, ki hogyan segít a produkció létrejöttében.
 
A cím az évszámmal kiegészítve örökre a városé marad, újbóli elnyeréséért, s ezzel a kiemelt program rendezési jogáért azonban újra pályázni kell.
 
A pályázati kiírás letölhető innen.
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 04. 28.
2025 május 4.  Anyák napja.  A világban fellelhető legmélyebben gyökerező,  legszorosabb, legönzetlenebb Szeretet ünnepe. Idén erre az alkalomra jelent meg egy eddig ismeretlen szerző - művész nevén Hádész - kislemeze "Álmomban" címmel.
2025. 04. 22.
Lemezükön Schubert zenéje magával ragadó átváltozáson megy keresztül: improvizációk, klasszikus és jazz énektechnika közti hangszínek, élő elektronikus hatások tágítják mai térélménnyé a jól ismert dalok univerzumát.
2025. 04. 22.
“HELLO ISZTAMBUL” címmel, megjelent a Dolly Plusssz zenekar második lemeze. Az album a Hungária slágere mellett egy-két Dolly Roll örökzöldet is tartalmaz, a nyolcvanas évekből.
2025. 04. 21.
Tavaly, 93 éves korában elhunyt nagymamája emlékére írta most publikált "Mama" című dalát Temesi Berci. Az instrumentális dal fontos üzenetet hordoz: gondoskodjunk idős szeretteinkről!
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink