Londonban rögzítette új lemezét a szegedi Dungaree

2018. 10. 31.

Ezt a lemezt a tagok még szülővárosukban, Szegeden vettek fel, míg legújabb anyagukat már a legendás londoni Toe Rag stúdióban rögzítették.

A vintage hangzásáról híres stúdió 1991-ben épült, és falai között az évek során olyan zenekarok is megfordultak, mint a White Stripes, a Tame Impala, a Supergrass, a Madness, a Wolf Alice, a Temples, a Wytches, a Kills, a Metronomy, az Electric Wizard vagy az Undertones.
Az új Dungaree-lemez producere a stúdió alapító gazdája, Liam Watson volt, aki a White Stripes 2003-as Elephant című Grammy-díjas albumának, és rajta a szintén Grammy-díjat nyerő Seven Nation Army című dalnak a hangmérnöke és keverője is volt egyben. Watson ezúttal a szegedi zenekar anyagát rögzítette és keverte a stúdiójában, míg a maszterelés egy másik neves brit szakember, Noel Summerville munkája – ő szintén dolgozott Jack White-ék Elephant albumán, valamint olyan előadók anyagain is, mint a Clash, a My Bloody Valentine, a Kraftwerk, Elvis Costello vagy Sinéad O’Connor.

A Drum&Monkey kiadónál megjelenő Electric Altar című új Dungaree-lemez hat dalát a zenekar egyben játszotta fel, teljesen analóg körülmények között, szalagra rögzítve, Liam Watson vezényletével 2018 áprilisában.

„Liam boszorkányosan ügyes fickó, és az esze mellett a szívével is dolgozik. Amikor megkérdeztük, miért nincs monitor a stúdióban, csak annyit mondott: a zenét nem bámulni kell, hanem hallgatni. Ami jól szól feljátszva, az jól fog a lemezen is. Ez nyilván egyértelmű lehet egy laikusnak, de a mai digitális világban erre biztosan sok hangmérnök ráncolná a szemöldökét. Ő mindenesetre beleáll ezekbe, maximálisan kiáll a saját munkamódszere mellett, és szerintem az eredmény öt igazolja” – idézte fel Horváth Zoltán gitáros a Liam Watsonnal közös munkát.
„A gatya egyértelműen tele volt, mielőtt odaértünk volna a stúdióba, de amint találkoztunk Liammel, elmúlt a félsz,és tudtuk, hogy jó helyen vagyunk. Egy szigorú és őszinte ember, akinek mindene a munkája. Mielőtt elkezdtük a felvételeket, csak annyit mondott, hogy játsszatok és érezzétek jól magatokat, akkor lesz a legjobb. Ezt egy életre megtanultuk tőle" – mesélte Balogh Attila basszusgitáros.
Gergely László énekest is elvarázsolta a közeg, amelyben dolgoztak: „Liam iszonyat precíz arc! Ez már az elején kiderült, amikor szerelte összes a cuccot. Lázas szenvedéllyel dolgozott végig. Látszott rajta, hogy bejön neki az anyag, és hogy nagyon élvezi, amit csinál. A csúcspont talán az volt, amikor megmutatta, hogyan is készül egy analóg preverb effekt: csavargatta a potikat, visszafelé tekerte a szalagot és dugdosta a kábeleket. A végeredmény egészen sátáni lett; rázott minket a hideg, mintha Belzebub szorongatná a torkunkat."

A lemez exluzív megjelenést kapott és azóta is meghallgatható a műfaj egyik legjelentősebb csatornáján, az amerikai Stoned Meadow Of Doom-on! 

A zenekar a felvételek után még adott négy klubkoncertet is Angliában, melyek során a lemez Munchausen című nyitódalához Takács Borisz forgatott zenei videót, és hamarosan elkészül egy 20 perces dokumentum jellegű útifilmmel is, melynek a bemutatója várhatóan november végén lesz.
A lemez artwork-jét Mihai Manescu román grafikus készítette, akit az együttes egy temesvári koncert után ismert meg, ahol elmondta, hogy megragadta őt az a világ, amit a Dungaree zenéje teremt számára. Miután megmutatta a terveit a zenekarnak, „szabad kezet” kapott a grafikák elkészítéséhez.

A fiúk 2019 tavaszán 8-10 állomásos turnét terveznek Angliában, majd a régiónkban is tennének egy kört, minél több magyar, szerb, szlovák, román, ukrán és görög klubot és fesztivált érintve. A turnéindító esemény 2019 márciusában a lemez vinyl formátumának megjelenése lesz, amit egy kiemelt budapesti koncert keretében alaposan meg is ünnepel majd a zenekar.

Viszont aki figyel, az még idén is elcsípheti őket Veszprémben, Szarvason, Kecskeméten és Székesfehérváron, valamint november 26-án Budapesten az Instantban, egy különleges estén, két nagyszerű zenekar, a görög Deaf Radio és a magyar Indeed társaságában!

Forrás: Hangfoglalo.hu
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink