Lehet hogy jön egy kis plusz jogdíj a Spotifytól?

2019. 12. 17.

Az EJI körlevélben tájékoztatta tagjait, hogy az egyesület a Spotify digitális zeneszolgáltató elleni perében jelentős állomáshoz érkezett.

„A bíróság a még nem jogerős meghagyásában megállapította, hogy a zenei streaming-szolgáltató megsértette az előadóművészek jogait azzal, hogy honlapján és telefonos alkalmazásán keresztül 2013 októbere óta úgy tett hozzáférhetővé hangfelvételeket Magyarországon a nyilvánosság számára, hogy ehhez nem kért előzetes engedélyt egyesületünktől, adatokat nem szolgáltatott és nem fizetett jogdíjat. A bíróság kötelezte a Spotify-t mulasztásainak 15 napon belüli pótlására.
Az ügy ezzel még nem jutott nyugvópontra, mivel a Spotify a bírósági meghagyás ellen ellentmondással élhet. A Spotify elleni per megindítására azt követően került sor, hogy az EJI-nek sikerült megegyeznie a Deezerrel, miután megnyerte az ellene indított eljárást. A Deezertől így behajtott jogdíjakat az EJI azóta már ki is fizette az arra jogosult előadóművészeknek.
Az EJI egyébként több más internetes cég ellen is kezdeményez eljárást a zenei szolgáltatással kapcsolatos jogdíjviták rendezése érdekében.”

Valószínűleg nem fogják a zenészek még idén karácsonyra megkapni az elmaradt jogdíjakat, de a fent idézett fejlemény és a Deezer példája reményt adnak.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink