Közös pályázat zeneiskolai zenekaroknak

2018. 01. 05.

A Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program, a Halmos Béla Ideiglenes valamint a Zeneművészet Kollégiumok közös pályázatot írtak ki a több éve működő zeneiskolai zenekarok támogatására. A 28,5 millió forintos pályázati keretre január 31-ig lehet jelentkezni.
A Hangszert a kézbe rendezvénysorozat egyik tavaszi helyszínén tartott szakmai fórumon hangzott el javaslatként, hogy érdemes lenne valamilyen módon a zeneiskolai zenekarokat is támogatnia a Hangfoglaló Programnak, vagy akár a Nemzeti Kulturális Alap más kollégiumainak. A témában indult szakmai egyeztetéseken kiderült, hogy az állami illetve magán fenntartású zeneiskolák többségében, meglehetősen nehéz körülmények között működnek a jórészt diákokból és tanáraikból álló formációk. Komoly problémát jelent, hogy a diákok mozgásai – végzés, kimaradás, új beiratkozás – miatt viszonylag sűrűn változnak a zenekarok összetételei, így az elhivatott pedagógusok olykor emberfeletti munkával tartják egybe a formációkat. Ugyanakkor a közös fellépésekhez, szélesebb közönség előtti bemutatkozáshoz szükséges források sem mindig állnak az intézmények rendelkezésére.

Kép: saját archívum

A zeneiskolai zenekarok támogatására kiírandó pályázat előkészítésének komoly lökést adott a tavaly májusban hivatalba lépett új NKA alelnök, Lőrinczy György azon törekvése, hogy a kollégiumok próbáljanak közös pályázatokat kiírni és lebonyolítani. Ennek ösztönzésére Lőrinzcy György ígéretet tett arra, hogy az együttműködő kollégiumok saját kereteiből közös pályázatokra fordított összeget 50%-kal kiegészíti. Mindezeknek köszönhetően született meg a Zeneművészet, a Halmos Béla Program Ideiglenes és a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumok közös 28,5 millió forintos keretösszegű pályázati felhívása.

A pályázatra olyan, legalább két éve működő, a saját intézményükön kívül is rendszeresen fellépő, bármilyen műfajú – komolyzene, könnyűzene, jazz, világzene, népzene –, minimum háromtagú zeneiskolai zenekarok jelentkezhetnek, amelyek zenészei az adott zeneiskola beiratkozott diákjai – vagy maximum felerészben volt diákjai, esetleg egykori vagy jelenlegi tanárai –, vezetőik pedig ezeknek az intézményeknek főállású vagy óraadó zenetanárai, oktatói. A pályázatokat a zenekarokat működtető szervezetek, alapítványok, egyesületek, önkormányzati vagy állami költségvetési szervek, továbbá gazdasági társaság formában működő intézmények és egyházak nyújthatják be. Azonban egy pályázó szervezet csak egy zenekar támogatására, maximum 1 millió forintra adhat be pályázatot. Az elnyert támogatás felhasználható tiszteletdíjakra, kottavásárlásra vagy bérlésre, hang- és képfelvétel készítésére, szerzői jogdíjakra, reklámra és egyenruha vásárlására is, továbbá vendégszereplések illetve a felkészülést segítő kurzusok, táborok vagy koncertlátogatások bizonyos költségeire.

A zeneiskolai zenekaroknak kiírt és 2018. január 31-ig benyújtható pályázatokat formailag a Hangfoglaló Program Kollégiuma bonyolítja, de elbírálásában a másik két kollégium tagjai is részt vesznek.

A pályázat részleteit itt tudod megtekinteni.

Forrás: Hangfoglalo.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink