Közeleg a Táncház Napja

2018. 04. 24.

New York: flashmob a Metropolitan Museum of Art előtt, táncház a New York-i Magyar Házban.
Berlin: Magyarszováti workshop kezdőknek, gyerektáncház, néptáncműsor, felnőtt táncház élő zenével.
Ludas (Szerbia), Kézdivásárhely (Románia), Péterfalva (Ukrajna) és számos más helyen lesz táncház őrület hajnalig!
A rendezvény központi helyszíne a budapesti Liszt Ferenc tér, ahol egész nap tánc- és énektanítással, gyerekprogramokkal, kézműves-foglalkozással, az Írók Boltjában népmesével várja az érdeklődőket a Hagyományok Háza és a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület.

A Liszt Ferenc téri egész napos program után este 9-kor közösen vonulnak át a résztvevők a Liszt Ferenc térről a Rácskertbe a Táncház Napja hivatalos esti táncházába. Muzsikál a Zagyva Banda, a házigazda pedig Szente János lesz.
Idén a Táncház Napját megelőző napon, május 4-én kerül sor a Táncház Napi gálakoncertre és a Halmos Béla–díjak átadására a Zeneakadémián. Az ünnepi koncert címe: Mestereink öröksége. A fellépők ezzel állítanak emléket egyfelől a korábbi korszak néhány kiváló népzenekutatójának (Seprődi János, Lajtha László, Jagamas János), valamint a közelmúltban elhunyt folkloristáknak (Kallós Zoltán, Borbély Jolán). A koncert szerkesztője Árendás Péter.
A koncert előtt a Zeneakadémián múltidéző beszélgetést szervezünk Kallós Zoltán emlékére – a beszélgetés moderátora Sándor Ildikó.
A Táncház Napja beharangozására flashmobokat tartanak Budapest különböző pontjain: május 2-án az Újbudai Babszem Táncegyüttessel találkozhatunk a Móricz Zsigmond körtéren, május 3-án a Keletinél tart moldvai flashmobot a Hencida Táncegyüttes, május 4-én a Zeneakadémia előtt pedig küküllőmenti villámcsődületet szerveznek.

Részletes program:
http://www.hagyomanyokhaza.hu/oldal/13199/

Kapcsolódj be te is, bulizz és táncolj!
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink