Költészet Napja és tisztújítás a Versmondóknál

2008. 04. 08.
Versszínházi előadásokkal ünnepli idén a Költészet Napját a Magyar Versmondók Egyesülete. Április 12-én, szombaton este 6 órától nagyszabású esttel és fogadással várja a vers rajongóit a költészet fellegvárába, a Fészek Klubba (Budapest, VII. kerület, Kertész u. 36.). Színészek, előadóművészek, költők és versmondók együtt elevenítik meg színpadon a vers valamennyi formáját.
Fellép: Huzella Péter - Kossuth-díjas zeneszerző-előadóművész, Turczi István - József Attila-díjas költő, Kinizsi Ottó és Szabó Erika színészek, Lutter Imre előadóművész, Kiss László, a Versmondó folyóirat főszerkesztője, Nemes Levente Kaleidoszkóp-díjas előadóművész, a Versművészeti Szeminárium tagjai, a Magyar Szín-Játékos Szövetség társulata, ifjú és veterán versmondók is. Garcia Lorca Vérnászszertartása mellett részletet láthat a közönség a Kaleidoszkóp VersFesztivál egyik fődíjasa, az ALT csoport, Turczi István erotikus verseiből összeállított Erotikon című előadásából, amellyel a társulat júniusban Lengyelországban vendégszerepel. Az esten az egyesület vezetői átadják többek között a Verskultúra Lovagja kitüntető címet, amelyet 2008-ban Pusztay András, az MTV műsorigazgatója és a Magyar Televízió, mint intézmény kapja. A rendezvény díjmentes, az estet fogadás zárja.
 
 
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 12. 15.
Az már most látszik, hogy 2026-ban ismét diverz és műfaji határokat feszegető előadók hangjától lesz hangos a Mátra. A black metalt, a posztrockot és a shoegaze műfajokat mesterien ötvöző Alcest utoljára 2024 őszén járt Magyarországon
2025. 12. 02.
Ez egy maximálisan szóló lemez - a művész önmaga játszik minden hangszeren (tizenegy van feltüntetve a borítón) és azt állítja, hogy ez a legszemélyesebb alkotása.
2025. 12. 02.
2025. dec. 5-7. Vöröstón pajtakult koncertek, fényfestészet, kőmanók világa, tűzzsonglőrök, tábortűz és sok-sok érdekesség.
2025. 12. 01.
Példakép kategóriában Hrutka Róbert, életmű kategóriában Németh Gábor, míg újító kategóriában az Akkezdet Phiai kapta a különleges beton plakettet.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink