Kodály Spicy Jazz - Reloaded

2018. 09. 03.

Ha pár száz éve lettek volna slágerlisták, az élbolyban biztosan szerepeltek volna népdalok, amelyek ugyanarról szóltak, mint a mai rádiós kedvencek: vágy, szerelem, boldogság, szívfájdalom, elválás.
A 20. század elején Kodály Zoltán újra népszerűvé tette a népdalokat, most pedig eljött az idő, hogy a legismertebb és legkedveltebb művek friss, kreatív és lendületes megközelítésben ismét eljussanak a fiatalokhoz és „slágerekké” váljanak.
Ez a célja a Kodály Spicy Jazz nevű zenei projektnek, amit Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója tiszteletére indít útjára a Music Fashion Kiadó.
A zenekar tagjai sokféle stílusban (blues, swing, rap) játszanak más együttesekben. Úgy érzik, ez megkönnyíti, hogy nyitottan közelítsenek Kodály zenéjéhez is.
Cséry Zoltán zongorista-producer 21. századi szempontok alapján hangszerelte át Kodály Zoltán néhány közismert művét.
- A Kodály gyűjtötte népdalokat pár hang után fel lehet ismerni. Mi azért egy-két témát elrejtettünk, de úgy, hogy a mű végére mindenki valahogyan rájöjjön, hogy hoppá, ezt ismerem, a kórusból vagy a régi szép időkből – meséli Cséry Zoltán.
A tavalyi bemutatkozó EP után most itt a nagylemez.
Jó hallgatást!
A zenekar aktualitásairól a Facebook oldalán értesülhetsz.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink