Készségfejlesztő feladatokkal jelenik meg az Iszkiri új albuma

2023. 10. 31.

Nagycsoportosoknak és kisiskolásoknak szóló foglalkoztató füzetet jelentet meg az Iszkiri gyermekzenekar az új CD-jével. A kiadvány képességfejlesztő feladatokat tartalmaz, és célja az is, hogy a civilben pedagógusként dolgozó zenekartagok szakmai segítséget nyújtsanak a szülőknek. A Csillagos 5-ös lemez dalai többek között az iskolai beilleszkedésről, a kistestvér érkezéséről és az óramutató értelmezéséről szólnak.

Az Iszkiri két tagja is pedagógus, Dombi Ádám basszusgitáros, énekes általános iskolai tanító, míg Baraczka Gergő gitáros, énekes óvodapedagógus, egy gödi óvoda vezetője. Utóbbi a Micimackóból musicalt alkotott - amit jelenleg is játszik a Hadart társulat -, meséket ír, mi több, Józsefvárosi királylány című műve a "Mesélj minden nap!" civil kezdeményezés kampányanyagába is bekerült. 

Gergő és Ádám mellett Csikós Péter énekes, gitáros és Valastyán Tamás dobos alkotja az Iszkirit. Az együttes eddig is különleges kiadványokkal jelentkezett, a második és a harmadik lemezük például mesekönyvvel együtt jelent meg, de az új, Csillagos 5-ös című albumuk még szokatlanabb formában lát napvilágot. A CD-hez ugyanis mellékelnek egy foglalkoztató füzetet, melyben készségfejlesztő feladatokat oldhatnak meg óvodások és kisiskolások. 

- Nagy felelősségünk van abban, hogy mi az, amit zenénkkel, viselkedésünkkel, megjelenésünkkel képviselünk – mondta el Baraczka Gergő zenekarvezető. - A gyerekek felnéznek ránk, egyfajta mintaként szolgálunk nekik, hiszen adott esetben kedvenc dalaikat játsszuk, újra és újra meghallgatnak minket, megnézik a klipjeinket, stb. Ezért gondoltunk arra, hogy ha a mi nevünkkel fémjelzett fejlesztő kiadványt kapnak a kezükbe, azt szívesen forgatják majd, játszva, örömmel tanulnak velünk. Emellett, mivel civilben pedagógusként dolgozunk, az Iszkirin keresztül is szeretnénk egy kis szakmai segítséget nyújtani az apukáknak, anyukáknak.

A lemez egyes dalai edukatív céllal is készültek: az Iskola-boogie az iskolai beilleszkedésről, a Csikimaki a kistestvér érkezéséről, a Hány óra van? az óramutató működéséről szól, a Pizzasütögető lényegében egy pizza receptjének, illetve elkészítésének humoros leírása. A Csillagos 5-ös album november 6-tól elérhető minden online platformon. A lemezbemutató november 26-án, vasárnap 16 órától lesz a Fonó Budai Zeneházban. 

A lemezbemutató Facebook-eseménye:
https://www.facebook.com/events/811451437400423?active_tab=about

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink