„A fotográfiát baleseti helyszínelőként és műszaki szakfotográfusként kezdtem egy közlekedési hatóságnál, roncsokat és hullákat fotóztam. 2009-ben a "Proxiemika" címmel a zene és a tér kapcsolatáról készítettem egy anyagot, 2011-ben pedig "Hangadó nők" címmel női szólistákról és zenélő nőkről. Manapság érdeklődésem fő fókuszában a budapesti jazz van. Olyan képeket szeretnék csinálni, amik nem csak kortörténeti dokumentumok, hanem kicsit a jazz lelkiségét, esszenciáját is tükrözik. Kicsit pont ezért az időtlenségért ezt az anyagot egy száz éves, nagy formátumú, síkfilmre dolgozó, műszaki kamerával készítem.
Kamaszkorom underground/alter/punk szubkultúrái úgy tűntek el, hogy az emlékek mellett csupán néhány elnyúlt kazetta maradt meg. Mostanában hasonló pezsgés élményem van, mint akkor volt - sok zenés hely, program, jobb és gyengébb ötletek, lelkes zenészek és szervezők buzognak és inspirálnak a városban. Ebből a szempontból most nem rossz budapestinek lenni, és nem szeretném ezt nyom nélkül elmúlni hagyni. Zenészeket fotózni pedig amúgy is nagyon klassz dolog. Egyszer hallottam egy mondást, miszerint a hangszer a lélek meghosszabbítása. Ha ez igaz, akkor a zene, az előadás legyen maga a lélek kinyílása. Én pedig szeretnék ott lenni a kamerámmal amikor nyílik a lélek”.
Kovács Márton
Képgaléria: Kovács Márton zenész képei
2013. 03. 14.
