’Káosz’ Tour-a 2016 - Április elsején indult az INGYENES tavaszi turné Tatabányán!

2016. 04. 11.

Az év elején a Psychogang zenekar révén már felröppent a közös tavaszi turné híre, majd az Alcohol legutóbbi, ’A káosz birodalma’ című dalához forgatott klipjének január végi debütálását követően pedig a koncertsorozat fő részletei is kiderültek. Az április elsején induló turné egyre több helyszínére kialakult a végleges program, több ízben helyei zenekarok is színesítik a programot, ami viszont a kezdetektől fogva nem változott: a belépés mind a 15 bulin INGYENES!

A ’Káosz’ Tour-a első állomása a tatabányai Roxxy Music Café volt, ahol az Alcohol és a Psychogang mellett az eseménysorozat két állandó vendége, a főként hardcore, thrash alapokból építkező rétsági Rozsda zenekar és a kizárólag magyar nyelvű hard rockot játszó budapesti „Patriots Rock Band” is színre lépett, illetve a stílusban hasonló tatai JET-LAG erősítette a programot a közönség legnagyobb örömére. A turné további állomásaira is mindvégig igaz lesz a pontos kezdés így a javarészt este 7 órakor kezdődő rendezvényekre érdemes lesz a jövőben is időben érkezni, ha nem akartok egyik fellépő zenekarról sem lemaradni! A belépés – a korábbi híreszteléseknek megfelelően – a turné minden egyes állomásán díjtalan lesz, a koncertről való kilépés, buli utáni hazajutás fakultatív program.

 

A ’Káosz’ Tour-a 2016 tavaszi turné állomásai:

2016.04.15.         Érd                         Borgödör×

2016.04.22.         Székesfehérvár               Nyolcas Műhely

2016.04.23.         Veszprém           Metró*

2016.04.29.         Nyíregyháza      Romkert

2016.04.30.         Debrecen           Kaptár Klub

2016.05.07.         Győr                      Subway ToRock Pub*

2016.05.13.         Dunaújváros       Kaptár Music Pub*

2016.05.14.         Gyöngyös           Start Műhely*

2016.05.20.         Sopron                 Hangár Music Garden*×

2016.05.21.         Szombathely     Végállomás ×

2016.05.27.         Miskolc                 Helynekem*

2016.05.28.         Kazincbarcika    Diamond Rock Club*

 

További különleges vendég: Phoenix RT, vendég: Magor

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink