Juhász Tomi – klip és A38 koncert.

2016. 06. 30.

Juhász Tomit az elmúlt években a Davies Korner zenekar tagjaként és a Szegény anyám, ha látnám című könyv szereplő- és társszerzőjeként ismerhettük meg. 2015 Áprilisában indította el Juhász Tomi – Vaklárma nevű szólóprojektjét. Az azóta eltelt egy évben több jelentős programban részt vett: dolgozott a Nézőművészeti KFT Vakság című színházi produkciójában, helyet kapott a Nemzeti Minimum 12 órás koncertsorozatában és az Átértékeled integrálás-projekt Belga-átirat klip elkészítésében. Profil című lemeze 2015 decemberében jelent meg. Az ldkritika.hu az év tíz legjobb alternatív albuma közé választotta. A lemezhez kapcsolódó Követ című videoklip Május 9-étől látható a Youtube-on. A klipben a SZINDRA társulat és a Pesti Magyar Színiakadémia tagjai mellett fővárosi színészek is szerepelnek: Horváth Zsuzsa és Újlaki Dénes.

Juhász Tomival egyéb iránt az A38 Hajó tetőteraszán találkozhattok élőben legközelebb július 13-án, 20:00 órától, az A38 Hajón a „The Acoustic Loops” zenekar társaságában. A 2011-ben alakult „The Acoustic Loops” az elmúlt években egyre nagyobb ismertségre tett szert, nem utolsó sorban a beatbox és a loop pedál adta különleges hangzás következtében. Repertoárjukban popslágerek átdolgozása, és saját dalok egyaránt találhatók. A „Juhász Tomi – Vaklárma” projekt a gitáros, énekes, dalszerző Juhász Tomi szóló produkciójaként indult 2015-ben. A „Oneman band” formáció olykor nagy zenekari hangzásra bővül. Így történt ez „Profil”című bemutatkozó lemeze kapcsán is, és így lesz ez most is. Ezúttal a „The Acoustic Loops”, és a Juhász Tomi – Vaklárma projekt, összefogott, hogy közös erővel félbe vágják a nyarat. Erre a nem csak egynyári élményre július 13-án 20. órától az A38 Hajó tetőteraszán kerül sor. Megéri eljönni, különben a nyár fele más lesz.

 

Koncert event:

https://www.facebook.com/events/240518786329556/ 

További információk:

The Acoustic Loops:

https://www.facebook.com/TheAcousticLoops

 

Juhász Tomi – Vaklárma:

https://www.facebook.com/JuhaszTomiVaklarma

 

Sajtó kapcsolat:

Juhász Tamás

+362054667998

juhasztomi.vaklarma@gmail.com

 

 

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink