József Attila Vers–Dal Fesztivál – jelentkezz!

2017. 02. 18.

A fesztivál célja, hogy a web2 lehetőségeit és adottságait kiaknázva közel hozza egymáshoz az élő, kortárs költészet alkotóit, a verséneklőket, és a dalos (saját szövegű dalokat éneklő) előadókat.
Helyszíne: Dési Huber István Művelődési Ház, 1098 Budapest, Toronyház u. 17/b.
A fesztiválra várják vers-szerű dalokat író és versmegzenésítő előadók, szólisták és együttesek jelentkezését.
(Nevezési határidő 2017. március 12.)
A József Attila Vers–Dal Fesztiválra várják a Kiemelt költők menüpont alatti költők műveire érkező megzenésítéseket. Ezeket a dalokat a zenei zsűri véleményezi, a legjobbak meghívást kapnak a fesztivál "élő" szakaszában a gálaműsorba. Itt is maximum 10 dalt várunk egy-egy előadótól!
A József Attila Vers–Dal Fesztiválra elsősorban és döntően akusztikus hangszereken játszók jelentkezését várjuk. Ez nem jelenti azt, hogy a zenekarban például egy billentyűs hangszer vagy basszusgitár nem szerepelhet, de összhatását tekintve az akusztikus zenére koncentrálunk.
A József Attila Vers–Dal Fesztiválra nevezési díj nincs. A rendezvény programjai a résztvevő költők és zenészek számára ingyenesek.
Az elkészült műveket a versdalfeszt@gmail.com email címre várják. További részletek itt: http://www.versdalfeszt.hu/. 
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink