Jól sikerült Belépő, avagy ilyen volt a 4. évad első Backstage fóruma

2017. 09. 28.

Egy héttel ezelőtt, szeptember 20-án volt az idei évad első Backstage fóruma. A Cseh Tamás Program Zenei menedzsment alprogramjának keretében szervezett eseményen sok-sok hasznos információ, kérdés és észrevétel elhangzott. Meghívott vendégeink és előadóink tartalmas panelbeszélgetésekkel és prezentációkkal, a hallgatóság pedig értő figyelemmel és érdeklődő kérdéseivel vette ki a részét az A38 Hajón tartott rendezvény sikeréből.

Az idei évad első Backstage fórumának évadnyitó előadását Lőrinczy György tartotta. Az NKA alelnöke prezentációjában többek között az NKA működéséről is beszélt, de a hallgatósággal a sikeresen működő kulturális vállalkozások receptjét is megosztotta. A saját tapasztalatokkal és életszerű példákkal fűszerezett tájékoztatót élénk érdeklődéssel követte a közönség. Akárcsak Boross Zoltán, a Cseh Tamás Programiroda vezetőjének előadását, aki a Programról, a Programiroda működéséről és felépítéséről – így az annak keretében működő alprogramokról tájékoztatta a közönséget.

Fotó: Csehtamasprogram.hu

A programban ez után egy panelbeszélgetés következett. A The Luckies zenekar tagjai, valamint Rusz András, a The Biebers zenekar menedzsere és a Gold Record független kiadó munkatársa többek között arról beszélgettek, hogy miért fontos az egységes és átgondolt megjelenés, miért hasznos tisztázni, hogy mi a zenekar és mi a menedzser feladata, és hogy miért fontos a pénzügyi tervezés.

 

„Bárcsak itt ültünk volna két éve!” – sóhajtott fel a beszélgetés egy pontján a The Luckies zenekar gitárosa, Horváth Soma. Ahogy az a beszélgetésből kiderült, a srácok a saját bőrükön tapasztalták meg, hogy mennyi nehézséggel jár az indulás. „Muszáj példát venni a nagyobb és sikeresebb zenekarokról!” – fűzték hozzá a The Luckies tagjai, akik szerint egy önmagát komolyan gondoló produkciónak igenis szüksége van image-re és tervezésre.

„Nagyon fontos a kommunikáció! Hiába vannak jó zenéid, ha ezt nem tudod megmutatni, akkor az nem fog az emberekhez elérni” – mutatott rá Rusz András, aki több, mára már befutott zenekar menedzsereként komoly tapasztalattal rendelkezik azzal kapcsolatban, hogy az ismertség felé vezető út milyen buktatókkal van kikövezve. Ezekről is mesélt a közönségnek.

Nagyon tanulságos volt a nap harmadik panelbeszélgetése is, amelynek keretében Likó Marcell, a Vad Fruttik énekese és szövegírója, Sasváry Zoltán (Sasa) a banda menedzsere, valamint Kirschner Petra, a Pécsi Est Cafe programszervezője beszélt őszintén a magyarországi klubszíntérről – de a helyszínek és a zenekarok vonatkozó lehetőségei mellett azért a kitartásról, a magyar zenei piac sajátosságairól is szó esett. „A piac az piaci alapon működik, és az, aki elég kitartó és elég jó amit csinál, akkor egy idő után kidugja a fejét, és egy jól működő zenekarrá válik” – mondta Sasa, rámutatva arra, hogy a most jól prosperáló zenekarok sem egyik pillanatról a másikra jutottak el oda, ahol jelenleg tartanak.

A következő Backstage legalább ennyire izgalmasnak és tartalmasnak ígérkezik: október 18-án, a megszokott helyszínen és időpontban a sikerről, annak minden oldaláról fogunk beszélgetni meghívott vendégeinkkel.

Forrás: Csehtamasprogram.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink