Jelentkezz a 10. Kaleidoszkóp VersFesztiválra!

2008. 09. 04.

Versszínház a kulcsszava az idei Kaleidoszkóp VersFesztiválnak, amely egyben
jubileum is: 10. alkalommal mutatja be a Magyar Versmondók Egyesülete azokat
a magyar és idegen nyelvű produkciókat, amelyek kifejezetten a vershez
kötődnek. A klasszikus versmondás mellett versszínház (versekre adaptált
mozgásszínházi előadás, performansz, egy- vagy többszemélyes előadóest,
színpadra vitt elbeszélő költemény, műhelyprodukció), illetve vers- és
világzene kategóriában várja a fesztiváligazgatóság a jelentkezéseket,
hivatásos és nem hivatásos művészektől, társulatoktól. A Magyar Versmondók
Egyesülete a versfesztival.hu honlapon, vagy a
jelentkezo@versfesztival.hue-mail címen várja a jelentkezéseket
szeptember 19-ig, és a versszínházi,
illetve a verszenei kategóriák esetében a benyújtott referencia alapján dönt
az előadások befogadásáról. A Versmondó Szalonba jelentkező versmondóknál
előválogatás nincs, azonban a jelentkezések beérkezésének ideje a döntő,
túljelentkezés esetén időrendi sorrendben válogat a fesztiváligazgatóság. A
Kaleidoszkópon neves zsűri értékeli az előadásokat, a versszínházi
kategóriáknál kérésre minősíti is a produkciókat. A legjobb előadókat és
társulatokat Kaleidoszkóp- és különdíjak várják.

Bővebb információ: Szennik Évi kommunikációs alelnök +36 (20) 512-8004. (a
teljes felhívás a mellékletben)
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink