Jazzy Jazz Dalverseny 2010

2010. 08. 16.

Bár a jazz zene gyökerei a nyugat-afrikaiak hagyományokban, az afro-amerikai zenei kultúrában, valamint az európai katonai zenekarok zenéjében találhatóak meg, mégis számos magyar képviselője akadt 19. századi kialakulása óta.

Te is sokszor ábrándoztál arról, hogy híres jazz zenész leszel? Már gyermekkorodban is Bobby McFerrin , Peggy Lee vagy Miles Davis dalaira  aludtál el? Érzel magadban annyi kreativitást, erőt és elhivatottságot a jazz iránt, hogy kipróbáld magad? Ha ezekre a  kérdésekre IGEN-nel válaszoltál, akkor  a Jazzy Dalversenyen a helyed. 
 
A 90.9 Jazzy rádió immáron 4. alkalommal rendezi meg tehetségkutató dal pályázatát. A verseny kitörési lehetőséget is kínál mind az amatőr, mind pedig a profi magyar zenészek számára, aki a jazz különböző műfajaiban mozognak; és éreznek magukban elég bátorságot ahhoz, hogy  a tehetségüket meg is  méressék. A győztes mindent visz, hiszen a Jazzy rádió 100 darab szpot megjelenést, a győztes zeneszám kiemelt ismétlésű játszását, valamint 40 órányi stúdióidőt is biztosít, a saját lemez elkészítéséhez és annak bereklámozásához. Dalversenyen való indulással, csak nyerhetsz, hiszen a nevezés díjtalan a lehetőség viszont megfizethetetlen. 

Csak egy lépés a hírnév, kihagynád? Ha nem, akkor jelentkezz a www.jazzydalverseny.hu-n, ahol további információkat is találsz a verseny feltételeiről. Mi bízunk a tehetségedben. 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink