Jazz nagyágyúk a Zeneakadémián 2007. 04. 02.

2007. 03. 16.
Emlékezetes koncert helyszíne lesz április 2-án este fél nyolctól a Zeneakadémia nagyterme: az International All Star Sextett, vagyis Dusko Goykovich (trombita), Joe Gallardo (harsona), Tony Lakatos (szaxofon), Jörg Reitter (zongora), Szandai Mátyás (nagybőgő) és Balázs Elemér (dob) koncertezik.
Dusko Goykovichot egyik pályatársa csak úgy nevezte el: "a csodálatos." Lehet benne valami, hiszen az 1931-ben, Jajcéban született trombitaművész szinte az összes nagy zenésszel muzsikált együtt. Partnere volt például Louis Armstrong, Miles Davis, Maynard Ferguson. Goykovich komponista és hangszerelő is, zenéjére hatott az eredeti montenegrói folklór.

Joe Gallardo 15 éve az NDR Bigband (Észak-német Rádió Zenekara) első számú harsonása, a latin jazz elkötelezett híve.

Bár Tony Lakatos több mint húsz éve Németországban él, itthon is egyre többen ismerik a nevét, hiszen sok éve ő az egyik legtöbbet foglalkoztatott szaxofonos Európában: több mint 220 lemezen és CD-n hallható játéka, számtalan televízió készített vele felvételt.

Tony Lakatos, aki eddig megjelent húsz saját lemezén többnyire saját szerzeményeit játssza, az első magyar zenész, aki bejutott a "Gavin Report Top 10"-jébe, az amerikai jazz-rádiók népszerűségi listájának élmezőnyébe.

A zongoránál Jörg Reiter  ül majd, aki szintén számtalan formációban játszott már. 1993 óta a Mannheim-Heidelbergi Állami Zenefőiskola Jazz és Könnyűzene karán professzor zongora- és zenekarvezetői szakon. Otthonosan mozog a pop mellett a klasszikus zenében is, gyakran játszik Gershwint vagy Mozartot.

A formáció ritmusszekciójának egyik tagja Szandai Mátyás lesz, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nagybőgő szakán szerzett diplomát 2004-ben. A dobok mögött pedig Balázs Elemér ül majd, aki itthon az egyik legismertebb és legsikeresebb jazz-zenész.

A fenti névsor a garancia arra, hogy valóban érdekes, sokszínű és változatos koncertre számíthatnak azok, akik ellátogatnak a Zeneakadémiára.
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 04. 04.
A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. A "Sárkányok tánca" 2003-ban csak amolyan utolsó dalként került rá az ikonikus "Nyelvtan" CD-re.
2026. 03. 23.
Miközben a támogatások próbálják életben tartani a produkciókat, a fizikai terek – a klubok – fogynak. Ha nem történik elmozdulás a szabályozásban a párbeszéd irányába, Budapest elveszítheti a pezsgő, izgalmas klubváros imázsát.
2026. 03. 23.
Magyarország egyik elismertebb zenésze, bejárta a világot, jelenleg Bécsben él és alkot. Keresett zenész a nemzetközi színtéren, lemezeit az egész világon elismert BMC kiadó adja ki. Többször is elnyerte az „Év ütőhangszerese” címet.
2026. 03. 23.
Az ősszel megjelent debütalbum után új dallal jelentkezik az Artúr Rambo: az „Utcasarki fény” élőben is felcsendül majd április 10-én, a „Télen minden jobb volt” elnevezésű koncerten a Turbinában.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink