Induló zenekarok meghallgatása

2016. 09. 28.

A zsűri az első napon 17 zenekar produkciójával ismerkedhetett meg az Akvárium Klub Kishalljában.
Az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiuma döntése értelmében a 274 pályázó közül 54 zenekar kap lehetőséget, hogy a végső döntés előtt, élő fellépéssel is bizonyítsa alkalmasságát pályázata megvalósítására. Az első 17 formáció szeptember 27-én állhatott az Akvárium Klub Kishalljának a színpadára, ahol két dalt kellett eljátszaniuk a Kollégium által felkért zsűri előtt.

A három blokkból álló napon a bírálók a hazai könnyűzene és zeneipar jeles szakemberei voltak, köztük a CSTP első két évadának mentoraival. Ott ült a zsűriben Décsy Eszter, Gyémánt Bálint, Süli András, Halász Péter, Tóth Kristóf, Balogh Roland, Vitáris Iván, Balázs Szilvia, Bérczes Ádám, Chikán Eszter, Vermes Orsolya, Baranyai Dániel, Gryllus Dániel, Tóth Szabolcs és Unger Balázs is. A Cimbaliband frontembere így foglalta össze zsűrizésének tapasztalatait: „Az idei jelentkezők nagyon felkészülten érkeztek, látszik, hogy tudják, mi vár itt rájuk. Nem lepődtek meg, hogy „Jaj, zsűri!”, „Jaj, profi színpadtechnika!” Most, a harmadik évad kezdetén már igazán látszik, hogy milyen sokat használ a Cseh Tamás Program a magyar könnyűzenének, és mennyi tehetséges zenész van Magyarországon. Mindegyik zenekarban van valami elragadó, szakmailag pedig kiemelkedőek: az ötös skálán négyesnél rosszabbat alig tudtam adni, bár néhol a színpadi megjelenést még jobban át lehetne gondolni. Különlegessége volt a délelőttnek a sok zseniális ütős: a mai napot nevezhetnénk akár a dobosok napjának is.”

Fotó: Csehtamasprogram.hu

Az egészséges lámpalázzal együtt is odatették magukat a zenekarok, a lehető legtöbbet igyekeztek kihozni a rendelkezésre álló (noha igen rövidke) időből. Az első jelöltek még a korai kezdéssel is sikeresen megbirkóztak. „Reggel 8:30-kor sosem voltak még ennyien koncertünkön – köszönjük!” – mondta a „fellépés” után megkönnyebbülve az egyik frontember. Ahogy a színpadról lelépők első felsóhajtásai is mutatják – „Király volt!”; „Ez meg lett kínálva!”; „Játszottunk volna még!” –, a jókedv és a zene szeretete jellemezte a baráti hangulatú eseményt.

A meghallgatások szerdán és csütörtökön is folytatódnak, szeptember 28-án újabb 18 tehetséges együttes érkezik majd az Akvárium Klubba.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink