Indul a Szimpla Lemming - jelentkezz!

2019. 01. 15.

Már lehet is jelentkezni a hetedik Szimpla Lemming Programra!
Hetedik évébe lépett a Szimpla Lemming Program, melynek célja, hogy inkább kiteljesedni vágyó, friss és eredeti zenekarokat hozzon össze.
2019-ben is 12 zenekar vehet majd részt a három állomásos programon.

A program első része egy önálló est a Szimpla Kertben. A koncertet élőben közvetítjük online csatortnáinkon, egy kiválsztott számról pedig egy teljes értékű, szuper minőségű felvétel is készül. A zenekar ezután színt vallhat a Budapest Eclectic műsorban, hogy milyen is lemmingnek lenni.

A Lemming Kerekasztal beszélgetésen pedig tapasztalt zenészekből, szervezőkből, újságírókból és egy coachból álló bizottsággal közösen vizsgáljuk a zenekart, mint élő közösséget: hogyan lát önmagára, hogyan kezelheti a felmerülő konfliktusokat és fejlődhet anélkül, hogy a frontember kilépjen a világsiker küszöbén, mert összeveszett a gitárossal ;-)

A Lemming Bizottság tagjai ezen aktívan részt vesznek, és a zenészekkel együtt osztják meg tapasztalataikat a közös zenélés belső dolgairól.
Ők együtteseket támogató szakmabeliek, velük lehet személyes kapcsolatot kialakítani, tabukat döntögetni:
- Biljarszki Emil - Dalok.hu (zeneterjesztő cég és zenei médium)
- Hoppál Mihály - élő lemming, zenész, szervező
- Kriz Eklics, Volkova Krisztina - Tilos Rádió, élő Lemming
- a KERET blog csapata
- Latorczai Balázs, Lászlófalvi Rita – koncertszervezők, Szimpla Kert.
- Rupaszov Tamás: -A Trottel Records alapítója
- Szász Emese - újságíró, Fidelio
- Todoroff Lázár - fotós, videós, Szimpla Kert
A kerekasztalt vezeti: Hoppál-Kovács Edit coach, szervezetfejlesztő
A koncertek lezajlottával a zenekarok személyre szabott lehetőségeket kapnak díjak helyett, olyanokat amik fejlődésüket leginkább segítik.

Ezek:
- Erdélyi turné közös szervezése, a sepsiszentgyörgyi Szimpláig, a pesti Szimpla kert költségén.
- Egy újabb, ezúttal fizetett koncert a Szimpla Kertben, több szám profi felvételével.
- Meghívás a Babel Sound Fesztiválra
- Meghívás az Ízek, Versek, Madárfütty Fesztiválra
- További meghívások a Szimpla Kertbe és egyéb helyekre
- Dalok.hu promó hadjárata, interjú a rádióműsorában, megjelenés a 12.000 címre
kiküldött hírlevelében, digitális terjesztési, kiadási és egyéb zeneipari tanácsadás.
- A Trottel records kiadást segítő támogatása
- Demófelvétel a Szimpla Kert Stúdiójában
- Interjú a Fidelió Magazinban
- Élő portrékoncert a Tilos Rádióban Káosz Kapitánnyal

A Szimpla Lemming Programra a jelentkezés ingyenes, a koncertek sem belépősek,
egyedül az aktív részvétel elvárt. Olyanok jelentkezését várjuk, akiknek van legalább
60 percnyi koncertanyaguk, saját, kreatív zenéjük, és képesek megszegni a
szabályokat. Olyan zenekarok mint a lemmingek, akik szó szerint minden áron arra mennek, amerre a saját útjuk viszi őket.
A jelentkező vállalja, hogy továbbjutása esetén ez év márciusában ad egy koncertet a Szimpla Kertben egy közösen leegyeztetett időpontban, továbbá a zenekar legalább fele megjelenik a kerekasztal beszélgetésen.
A Lemming Program menete a következő:
Január 14-től február 14-én éjfélig lehet jelentkezni a Dalok.hu Lemming Program
menüpontjában,
ehhez kell két zenei szám, egy fotó és rövid zenekari leírás. A
bejutott zenekarokkal kialakítjuk a Szimpla Kert márciusi programját, minden zenekar kap egy egész estét. A koncertet követő hétfő este a Tilos Rádiób Budapest Eklektik műsorban is bemutatkozik a zenekar, és a tervek szerint a kerekasztal beszélgetések
március 20 és április 3-án lesznek megtartva.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink