Indul a 27. Telekom VOLT Fesztivál

2019. 06. 26.

Kedd este új helyszínen – a korábbi szomszédságában - nyitja meg kapuit a 27. Telekom VOLT Fesztivál. A Magyar Kormánytól kapott fejlesztési támogatásból létrejött szabadtéri rendezvényhelyszínen első alkalommal tartanak VOLT Fesztivált. „Mindössze pár hónapja volt a városnak, hogy a VOLT indulására elkészüljön a terület. Utak épültek, víz- és csatornahálózatot telepítettek. Negyed század után méltó körülmények között készülhettünk számos világsztár és százezernél több hazai- és külföldi vendég fogadására, hiszen a VOLT ma már az egyik legnagyobb turisztikai esemény idehaza“ – mondta el Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapító-főszervezője. Szombat estig százezernél is több vendéget várnak Sopronba. Jegyek még kaphatók a helyszínen és a www.volt.hu oldalon.

Világsztárok és a legnagyobb hazai kínálat
A VOLT 10 helyszínén összesen 200 program várja a látogatókat. A legnagyobb érdeklődés a szerdai napot kíséri, amikor a Telekom Nagyszínpadon olyan legendás csapatok váltják egymást, mint a Papa Roach, a Cypress Hill és a Slipknot. A fesztivál EDM fronton is erős: a felejthetetlen partikat többek között a Grammy-díjra is jelölt Robin Schulz, Lost Frequencies, Parov Stelar, Martin Solveig, Friction, a Kollektiv Turmstrasse garantálja, de szervezők a finomabb zenét kedvelőkre is gondoltak, így a Kruder & Dorfmeister, a Nouvelle Vague, vagy a olasz származású amerikai dalszerző-zseni, Laura Pergolizzi, azaz LP is koncertezik majd Sopronban.
A többi nap fő fellépői között van még a slágergyáros Black Eyed Peas, a gitárhős Slash, az újra aktívan koncertező Ugly Kid Joe, és itt ünnepli 15. születésnapját a jubileumi fesztiválshowt ígérő, számos vendégfellépővel kiegészülő Halott Pénz is. Mindeközben a VOLT büszkesége, hogy a hazai fesztiválok között a legtöbb magyar előadó itt lép színpadra.

Sopron megtelt
„A VOLT Fesztivál hosszú ideje Magyarország egyik, a régióban viszont a legjelentősebb turisztikai vonzerőnek számító eseménye, amelyre az ország minden pontjáról érkeznek hazai turisták Sopronba, és a környező országokból is több ezren látogatnak el hozzánk“ – mondta el Fülöp Zoltán, a VOLT másik alapító-főszervezője. „Lassan megszokottá válik, hogy a városban hónapok óta lehetetlen szálláshoz jutni a fesztivál idején, a vendéglátók a megnövekedett kereslet hatására három-négyszeres áron adhatják ki a szobáikat ebben az időszakban, és már a közeli osztrák hotelek is megteltek“ – tette hozzá.

Gyerekek és családok a VOLTon
Fennállásának évei alatt a VOLT a legcsaládiasabb magyar fesztivállá vált. Rengeteg szülő érkezik a gyermekével, a szervezők pedig különleges, csak itt elérhető programokkal várják a legkisebbeket is - elég, ha csak a színfalak mögött tett látogatásra, a bábszínházra, vagy a színes-vidám pom pom partyra gondolunk. „A VOLT a 11 év alatti gyerekek számára sem ingyenes: csak az léphet be a fesztiválra, aki hoz magával egy rajzot, amit a Telekom VOLT Fesztivál ihletett. Ezeket a képeket kiállítjuk és a nagyszínpad kivetítőin is bemutatjuk a vendégeinknek.“ – mondta el Filutás Anna, projektvezető.

30 éve szabadon
A 2019-es VOLT Fesztivál önálló helyszínnel emlékezik meg a 30 évvel ezelőtt, Sopron mellett megtartott Páneurópai Piknikről. A helyszín könnyed, "fesztiválos" formában idézi meg '89 és a határnyitás szellemét, főképp azokat a fiatalokat célozva, akik életkoruknál fogva keveset tudnak az akkori eseményekről. A nappali közösségi, pihenő helyszín esténként házibulivá változik: egy KGST-gyártmány lakókocsiból létrehozott dj-pultból 80-as évekbeli zenék szólnak majd. A helyszín a 30 éve szabadon emlékév támogatásával és szakmai partnerségével valósul meg.

A VOLT ügye
Megszokott, hogy a VOLT minden évben zászlajára tűz egy olyan ügyet, amelyre a fesztiválozók figyelmét kívánja felhívni. Tavaly az Út a Mosolyért Alapítvánnyal összefogva az autizmus volt a központi téma, idén a Média Unióval együttműködve a “Minden tanár rocksztár!” elnevezésű kampánnyal a tanárok és a tanári pálya megbecsülésének fontosságára összpontosítanak. A Telekom VOLT Fesztivál sztárjai örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez, és vállalták, hogy videóüzenetben mondják el, mi mindent köszönhetnek kedvenc tanáraiknak.

Először használhatunk Apple Pay-t magyar nagyfesztiválon
Május 21. óta hazánkban is használható az Apple Pay. Már a magyar felhasználók is hozzáadhatják bankkártyájukat a Wallet alkalmazáshoz, hogy készüléküket a bankkártyaterminálhoz érintve fizessenek. A 27. Telekom VOLT Fesztivál lesz az első nagyfesztivál Magyarországon, amin az Apple Payt is lehet majd használni, a fesztivál integrált fizetési- és beléptetési rendszerét működtető Festipaynek köszönhetően.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink