Idén 30 éves a Rocksuli Debrecen, és ezt meg is ünnepelték, ahogy illik.

2019. 11. 01.

Igazi rock and roll-születésnappal ünnepelte 30. születésnapját a Rocksuli szerdán a Roncsbárban. Az eseményen felléptek az iskola egykori tanárai, diákjai, koncertezett az AWS, a Nomad, az Ørdøg, az Uzipov, az Ocho Macho, a Don Gatto, a Lazarvs, a Nova Prospect, az Insane és a Kowalsky meg a Vega zenekarok, továbbá Temesi Berci és Hangácsi Marci is játszott. A jó hangulat eleve garantált volt, hiszen a közel 100 fős fellépőgárda nem kevesebb, mint 35 számot játszott el.

– Egyszer már felléptünk a Rocksuli egyik gáláján, akkor is nagy megtiszteltetés volt, hogy a diákok a mi számainkat is előadták, és most sincs ez másként. Ezer örömmel jövünk, és zenélünk velük együtt, egészen biztosan nagy mulatság lesz, és azt talán mondani sem kell, hogy önmagában is mennyire fontos és jó dolog, hogy a Rocksuli létezik. Hajrá, legalább ugyanilyen jó következő 30 évet kívánunk neki – mondta el a buli előtt a Naplónak Vörös András, az Ørdøg nevű zenekar frontembere. A születésnap legalább annyira színes, mint a rocksuli zenei irányzatainak széles skálája. A diákoknak itt lehetőségük van klasszikus vagy népzenét is tanulni, emellett pedig természetesen a könnyűzene minden ágát. A rockiskola egyik fő zenei erényének tartja az újdonságokhoz való gyors igazodást, hiszen egy-egy vizsgakoncerten az is előfordulhat, hogy népzenei darab után metalcore következik, ezzel is erősítve a sokszínűséget.
LD

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink