Három a magyar Bécsben a Waves Vienna meghívására!

2018. 08. 25.

Az osztrák Waves Vienna nemzetközi showcase fesztivál bejelentette magyar fellépőit: szeptemberben Antonia Vai, a Fran Palermo és a Mörk adhat koncertet. A rendezvény ugródeszkát jelent a német piac felé a közép-kelet-európai zenekarok számára, melynek ráadásul a HOTS exportiroda tavaly együttműködő partnere lett, így a két ország zenei piaca szakmai alapon is közelebb került egymáshoz.

Idén hetedik alkalommal rendezik meg Bécsben a Waves Vienna showcase eseményt. A rendezvénysorozat helyszíne a WUK nevű kulturális központ és annak környéke, ahol ilyenkor többszáz zenekar lép fel.

Idén szeptember 27-29. között gyűlik majd össze a régió szakmai közönsége, hogy az Európa országaiból érkező zenekarokat meghallgassa. A 2018-as fókuszév Portugáliára és Szlovákiára összpontosít, a szlovák partner egyik szakembere, Alexander Cerevka ráadásul az Outbreakers’ Laben is meghívott előadó lesz.

A magyar szakembereknek ugyanakkor már korábban sikerült szorosabbra fűzni a viszonyt az osztrák szcénával. A HOTS 2017-ben lett partnere az eseménynek, azért hogy a magyar és az osztrák piacot ne csak az exportirodák együttműködése (EMEE) kösse össze, hanem szakmai alapon, közvetlenül is kapcsolatban legyenek. Ennek köszönhetően választottak ki a tavalyihoz hasonlóan idén is három zenekart a szervezők, így a Slap in the Bass (2011), a Naked Woods (2015), a Belau (2017), Babé Sila (2017) és a Dope Calypso (2017) után most Antonia Vai, a Fran Palermo és a Mörk is bemutatkozhat az osztrákoknál.

Jelentős előrelépési lehetőség lesz ez mindhárom előadó számára, hiszen korábban olyan produkciók tudtak innen betörni az osztrák, német és közép-keleti piacokra, mint Kavinsky, Zola Jesus, a Kensington, Jamie Woon, az Evert & the Two Dragons, Ghostpoet, Sohn, Charli XCX, vagy épp Austra. A Waves Vienna volt ugyanis az egyik első olyan szakmai esemény, ami feladatának tekintette a keleti és nyugati piacok összekötését. Emiatt tekintik az a közép-kelet-európai zenekarok eseményt a német piacra vezető út egyik legfontosabb lépcsőfokának. Márpedig a német közönség meghódítása a három említett magyar fellépő tervei között is szerepel.
Antonia Vai így sűrű időszakot tudhat maga mögött: azóta, hogy induló előadói pályázatából tavaly megjelentette Ritual című lemezét, zenélt már a Hangfoglaló Program jóvoltából a lengyel ENEA Spring Breaken, döntős volt a Nagy-Szín-Pad! versenyében, de turnézott Dél-Amerikában Phonique vendégénekeseként is. A napokban pedig a Zandari Festa is meghívta előadói közé, így ősszel Dél-Koreában is képviseli a magyar könnyűzenét. A Waves Vienna-án pedig 2018. szeptember 27-én, az Open Air Stage-en áll majd színpadra.

A Mörk is az Induló Előadói Alprogramban kezdett, ami után a Hangfoglaló Program nemzetközi pályázatainak segítségével fellépett a Reeperbahnon, a Tallinn Music Weeken és a Eurosonic-on is. Ezeknek a showcase-koncerteknek köszönhetően pedig eljutott az Elbjazz és a Leverkusen Jazz Fesztiválokra. Ma már német és lengyel ügynöke is van a zenekarnak, és a bécsi koncert után egyből a Mondo.NYC-re utaznak, hogy a legendás DROM-ban játszhassanak az Ivan & the Parazollal. Bécsben pedig 2018. szeptember 28-án, 20.00-kor állnak majd a Deezer Stage deszkáira.
A Fran Palermo számára sem ismeretlen már a nemzetközi showcase fesztiválok légköre: a Waves Vienna előtt – ahol szeptember 29-én a WUK Halle-ban játszanak – már megjárták a Eurosonic-ot és a MENT Ljubljana-t, de felléptek az Electric Castle fesztiválon is. Ősszel pedig első önálló lengyel klubturnéjukra indulnak.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink