Guessous Majda Mária újra Amerikában járt

2015. 03. 02.

2015 januárjában harmadik alkalommal járt Amerikában Guessous Majda Mária (Mesi) ezúttal, Meshinda formációjával. A 10 napos út Wallingfordban, a KMCSSZ által minden évben megrendezésre kerülő Kodály hétvégéjével kezdődött, amelyen Mesi és férje, Boros Gerzson Dávid magyarországi vendégművészekként magyar népdalokat és dorombjátékot tanítottak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A Meshinda összesen 4 koncertet adott New Yorkban és Ligonierban (PA), a koncerteken bemutatta az együttes többek között a készülő lemez dalait. A New York-i koncert második felében csatlakozott a zenekarhoz egy kiváló ütős, James Brock, akivel Mesi korábban már egy közös szám erejéig együtt dolgozott.
https://www.youtube.com/watch?v=mIkmTF79dZc
A New York-i koncert a Magyar Kultúra Napja alkalmából került megrendezésre.

A zenekarról

Guessous Majda Mária (Mesi) Junior Prima Díjas debreceni születésű félig magyar félig marokkói énekesnő számos hazai és nemzetközi sikert tudhat magáénak gyerekkora óta. Első lemeze Szivárványhíd címmel jelent meg 2011-ben, amelyet ÖröMes című második lemeze követett 2013-ban. 2014-ben számos nemzetközi meghívásnak tett eleget: énekelt Amerika, Franciaország, Törökország és Olaszország színpadain. Tavasszal Törökországba és Marokkóba kapott felkérést.

2015-ben jelenteti meg harmadik lemezét együttesével, a Meshindával. Az együttes két alapító tagja – Mesi és Tóth Szabolcs szitárművész - elsőként a Zeneakadémia berkein belül találkozott. Az első koncertjükön 2013 ben Mesi klubkoncert sorozatában Tóth Szabolcs még vendégművészként lépett fel. Ezt követően született meg a Meshinda, amely zenei világát autentikus népi hangszerekkel színesíti még Barvich Iván és Boros Gerzson Dávid.

Az alapvetően magyar és indiai népzenei-világzenei alapokon nyugvó zenei világ Magyarországon eddig kevéssé ismert, éppen ezért a Meshinda megjelenése formabontó. Ez nemcsak a magyar zenei élet számára jelent gazdagodást, hanem a kulturális diplomácia számára is új lehetőségeket nyit, hiszen az együttes elhivatott híve a különböző népek közti kulturális-zenei hasonlóságok bemutatásának. Erre jó példa, hogy az együttes már játszott többek között a budapesti Indiai és a Török Kulturális Központban egyaránt.

A Meshinda komoly szakmai felkészültsége, nemcsak az intenzív próbáknak és koncerttevékenységnek köszönhető, hanem a zenészek folyamatos továbbképzési igényének. Ez biztosítja egyrészt a friss és ihletett alkotómunkát, ugyanakkor a mindig naprakész, eredeti hagyományból táplálkozó inspirációt.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink