Garázsband Fesztivál június 4- n, a MÜPÁ- ban!

2016. 05. 21.

Bár május idusát még épp csak elhagytuk, mi már kíváncsian várjuk a júniust, amikor is a MŰPA kínálatában található több érdekes program is ígérkezik. Most az igazán egyedi csengésű és forma bontó tematikájú, afféle "dalok.hu- s" vonalbeli „ Garázsband Fesztivál” néven futó rendezvényt ajánljuk a figyelmetekbe. Ily módon mutatja be a rendezvény központ az eseményt:  "Új teret, és remélhetőleg új közönségréteget hódít meg a zene a Müpában - a mélygarázsba elsősorban a tizen-huszonéveseket várjuk, és nemcsak a nézőtérre, hanem a színpadra is! A Müpa és a Ludwig Múzeum közösen meghirdetett pályázatára több tucatnyi zenekar adta be jelentkezését, amely közül a négy tagú szakmai zsűri hat tehetséges fiatal együttest választott ki. Így június 4-én a Flatband, a Junkie Jack Flash, a Passed, a The Bluebay Foxes, a The Luckies és a TPS Report ad majd 40-40 perces önálló koncertet. A közönség a helyszínen szavazhat a kedvencekre, akik értékes különdíjakban részesülnek majd. A 18 órakor kezdődő bulira a belépés ingyenes. A koncertek mellett pedig éjfélig tart nyitva és ingyenesen megtekinthető lesz a Ludwig Múzeum két, zenével foglalkozó tárlata is. A Szenvedély. Rajongás és művészet a 60-80-as évek zenei rajongói magatartását járja körül, különös tekintettel a rockzenére és fanatikus rajongóira. A Rock/Tér/Idő pedig a 70-es, 80-as évek underground zenei korszakát mutatja be." Az időpont tehát: Június 4., 18:00- 23:59  -  a belépés ingyenes!

Várjuk tehát ezt az úgy ötletében, mint a részvétel elérhetőségében (ld. belépés ingyenes!) is dicséretesnek nevezhető bulit. Remélhetőleg kapnak az alkalmon a már most is garázs zenélgetésben utazók, s az ilyesmire vágyók. Talán hagyományszerűen, akár évente többször is visszatérő rendezvénnyé válik ez a jópofa elnevezésű móka. Kiemelten támogatjuk a szervezők elképzelését, ami jó példája generációk és eltérő irányzatok,  műfajok  műveinek és kedvelőinek, egymással való megismertetésére, "összehozására". 


 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink