Garázsband Fesztivál a MÜPÁ-ban

2018. 05. 30.

A Müpa már harmadik alkalommal biztosít lehetőséget öt fiatal banda számára, hogy megmutassa magát a nagyközönségnek. Óriási buli várható!

A nyár második napján úgy láthatjuk az ország egyik legmodernebb épületét, ahogy csak nagyon ritkán nyílik rá lehetőség. Egy estére a Müpa teremgarázsa igazi underground bulihelyszínné alakul, élő zenével, csapolt sörrel és zsíros kenyérrel: a tűző napon ácsorgás helyett kellemes hűvösben élvezhetjük a legígéretesebb fiatal zenekarok produkcióit. Az este házigazdája a féktelen táncpartik koronázatlan királya, a Firkin: pörgős ír kocsmazenéjükkel 19:00-kor ők indítják a bulit, és a koncertek között is számíthatunk rá, hogy nem hagynak majd minket unatkozni.
A beérkezett pályázatokat most is a Müpa idei fellépőiből összeállt szakmai zsűri pontozta, a legjobbak pedig egy-egy 40 perces koncerttel bizonyíthatnak. Az alternatív popot játszó LivingRoom A Dal idei műsorában is felbukkant: félig elektronikus, félig akusztikus hangszereléssel készülnek, sőt, egy cselló is fontos szerephez jut a színpadon. A jelenlegi felállásban 2016 eleje óta létező MADRAPUR önfeledt magyar nyelvű rock & rollt ígér, és néhányszor már találkozhattunk velük: a csapat egészen a döntőig jutott a Soundcheck tehetségkutatón, aminek köszönhetően többször is fellépett a 30Y előzenekaraként.
A kísérletező PsyPorn akusztikus-elektronikus „psyber-punkban” utazik, improvizatív koncertjükön izgalmas, „audiovizuális és organikusan változó performanszra” számíthatunk. Kíváncsian várjuk, akárcsak a női frontemberrel érkező, pop-metálos Touch Me Not koncertjét: a csapatra Kucsera Lilla basszusgitáros-énekes angyali énekhangja miatt akasztották a „cuki metál” stílusmegnevezést. Az Úrfi pop-rockkal és irodalmi igényességgel megírt dalszövegekkel dobja fel az estét: a zenekar első albuma, a Koszorúk 2018 januárjában jelent meg, Pszicho című daluk pedig rendszeresen hallható a Petőfi Rádióban.
A közönség a helyszínen szavazhat is kedvenceire, akik így olyan további különdíjakkal gazdagodhatnak, mint a profi fotózás, egy nap a Müpa profi hangstúdiójában, illetve a Woodstock az Ugaron Fesztivál felajánlása: fellépési lehetőség előzenekarként az Anna and the Barbies koncertje előtt. Sőt, az egyik szerencsés zenekart a Firkin személyes tanácsadás és exportkurzus keretében avatja be a profi turnézás és a zenészlét rejtelmeibe.

A program:

18.30: háznyitás
19.00: Firkin - a házigazda nyitóbulija
20.00: PsyPorn
21.00: Úrfi
22.00: Touch Me Not
23.00: MADRAPUR
24.00: LivingRoom

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink