FREEFOLK Ingyenes Népzenei Camping 2008

2008. 01. 25.
Helyszín : Lajosmizse – A ’ZENÉLŐ TANYA’   időpont 2008 július

A Freefolk egy alulról induló kezdeményezés. Nem célja, hogy évről évre egyre nagyobbá válva egy élhetetlen megafesztivállá nője ki magát, szponzorok bevonásával egy nagy hirdetőfelületté változtassa a saját környezetét.
Célja viszont, hogy a ’ nép ’ bármely fia borja hangszert ragadhasson és zenélhessen, táncolhasson a fesztiválon, anélkül, hogy a néhány országosan ismert nagy referencianevek közül kellene, hogy kikerüljön. .
Szívesen látunk minden formációt az ország minden tájáról,  három nap alatt megpróbálunk annyi jelentkezőnek fellépési lehetőséget biztosítani, amennyinek csak tudunk, mindannak a sok-sok formációnak, zenésznek, zenekarnak is, akik lehetőség híjján általában kimaradnak  az ún. hivatalos zenei vérkeringésből. Esténként óriási táncház a tisztáson  hajnalig!

A rendezvényre minden fellépőt és zenekart szeretettel várunk. Az infrastruktúrát, kempinglehetőséget, szükséges  technikai feltételeket a Zenélő Tanya biztosítja. A rendezvény alatt tanyabár üzemel, korrekt italárakkal, hideg és meleg étel is biztosított. A fogyasztásból fedezzük a buli költségeit.
A zenei programok mellett fontosnak tartjuk, hogy a közönséget és civil szervezeteket megismertessük egymással, várjuk a jelentkezéseket.
Ez egy nagy baráti összejövetel, egy óriási ingyenes mulatság! Az inspiráció!

Jelentkezni lehet február elejétől:
Kardos Rita: 06 30 286 30 71 kardarta@citromail.hu
 
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 10. 03.
Szeptember 15-én bejelentették a Meta One szolgáltatást. Ez egy előfizetéses rendszer, amely extra AI-, publikálási, elemzési és közönségépítési funkciókat ad. Milyen előnyöket és hátrányokat tartalmaz az új megközelítés?
2026. 09. 21.
Szeptember 24–26. között az A38 Hajón és a Fonóban kortárs improvizáció, pszichedélia, elektronika, minimalizmus, neo-classical és rock találkozik a programban.
2026. 09. 21.
Forr a levegő a zeneiparban, perek és megállapodások gyakran egyszerre zajlanak ugyanazon szereplők között. Suno visszafejlődése, Spotify AI personák, "szalonképes" AI zenék. Titánok és kalózok harca. Spoiler - mind a ketten nyernek. Csak mi nem.
2026. 09. 21.
Október 9-én saját koncerttel érkezik az Akvárium Klub Lokáljába a Schweigert Fusion. A Schweigert Dániel gitáros–zeneszerző által vezetett formáció saját szerzeményekkel...
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink