Freefolk fesztivál a Zenélő Tanyán

2008. 06. 30.
2008 nyarán debütál a Zenélő Tanya - Freefolk elnevezésű népzenei vígasság.
A Freefolk egy alulról induló kezdeményezés. Nem célja, hogy évről-évre egyre nagyobbá válva egy élhetetlen megafesztivállá nője ki magát és szponzorok bevonásával egy nagy hirdetőfelületté változtassa a saját környezetét.
 
Célja viszont, hogy a „nép” bármely fia-borja hangszert ragadhasson és zenélhessen, táncolhasson a fesztiválon anélkül, hogy a néhány országosan ismert nagy referencianév közül kellene, hogy kikerüljön.
A szervezők szívesen látnak minden formációt az ország minden tájáról, három nap alatt megpróbáltak annyi jelentkezőnek fellépési lehetőséget biztosítani, amennyinek csak tudnak, mindannak a sok-sok formációnak, zenésznek, zenekarnak is, akik lehetőség híján általában kimaradnak  az ún. hivatalos zenei vérkeringésből. Esténként óriási táncház a tisztáson hajnalig!

Az infrastruktúrát, kempinglehetőséget, szükséges  technikai feltételeket a Zenélő Tanya biztosítja. További információ - http://www.trottel.hu/tanyamalac.html
Fellépnek többek között: Ezüst Patak, Navrang, Úzgin Űver, a francia Mandragora, lesz doromb workshop és táncház.
 
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 07. 13.
Curta (Pájer Gábor) mindig is széles palettáról merítette dalainak témáit. Legfrissebb megjelenése a futball hangulatából és energiájából merít inspirációt
2026. 07. 02.
A ⁠Babel Camp⁠ egy hatalmas ősfás parkban elterülő koncerthely, művészeti és alkotótábor, amely a hazai és nemzetközi zenei élet legszínesebb balatoni központja.
2026. 06. 29.
A dalok.hu- n frissen megjelent négy Csapó János album négy különböző név, négy eltérő hangulat és négy zenei világ — mégis mind ugyanabból az alkotói forrásból táplálkozik.
2026. 06. 29.
A Fekete Zaj Fesztivált idén július 29. és augusztus 1. között rendezik meg, és ismét Mátra-Sástóra tér vissza. A hazai feltörekvő előadók sorából pedig nem lehet szó nélkül elmenni "fllozz" mellett, aki a fesztivál szombati napján fog fellépni.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink