Fontos mondanivalóvalóval tért vissza a The Sign

2020. 03. 28.

Ismét egy mély mondanivalójú dallal gyűjti a rajongókat a The Sign. A miskolci garázsbandából lett profi zenekar ezúttal Szikra-díj nyertes „Tékozló” című szerzeményéhez forgatott klipet.

 A frontember, Czinke Máté elárulta, eddig erre az alkotására a legbüszkébb, nem csak azért, mert elismerésben részesült érte: „Zeneileg és szövegileg is nagyon jól ellenpontoz a refrén a verzéknek. Mindig is közel állt hozzám a tékozló fiúról szóló bibliai történet, amelyben ez a bizonyos fiú idő előtt elkérte apjától a vagyon ráeső részét, majd elszórta, eltékozolta az egészet. Mikor semmije nem maradt, üres kézzel hazatért, de édesapja nem használta ki fölényes helyzetét, hogy porig alázza, hanem magához ölelte, megbocsátott neki, és megünnepelték hazaérkezését” – mondta Máté.

 Az énekes hozzátette, mindenki volt már tékozló élete során, sőt, a legtöbben az élet több területén még mindig azok vagyunk. Máté kiemelte, hogy a dal hangsúlyozza, ez csak egy pillanatnyi állapot. A verzékben egy mesélő narrációja és a tékozló fiú apja gondolatai között felváltva ugrál a szöveg, a refrénben pedig végig a narrátor szemszögéből hallani a boldog pillanatot: „Mi szétfoszlott, most összeér, ki elveszett, ma hazatér. Neked is jár egy új esély, tékozló.”

 A kisfilmben az énekes-szerző személyesíti meg a fiút és mutatja be a modernkor tékozlóját. A videót az együttes dobosa, Koller Ábel rendezte.

 A The Sign 2012-ben alakult. Czinke Dani és Máté testvérek, Török Danival gyerekkori barátok, hozzájuk csatlakozott Kollár Ábel és Szentpétery Mózes. A srácok szerethető karakterük mellett egyedi zenei világukkal veszik le a lábáról a közönséget. Első nagylemezük „Többet mond itt minden rólad” címmel tavaly tavasszal jelent meg. A korongon olyan zseniális trackek kaptak még helyet a „Tékozló” mellett, mint az „Igazán”, a rockosabb hangzású „Rabmadár” vagy az „Ő”, ami a Dal 2019-ben is osztatlan sikert aratott.

 

YOUTUBE LINK

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink