Erősen nyitja a szezont a VOLT Music Bar

2016. 09. 23.

Szeptember 22-én indul a Switch DJ sorozat, 23-án a Deep In The City széria debüt programja várja a nagyérdeműt, 24-én pedig  Karányi house-sorozata kezdődik. Legyen szó house-ról, downtempóról, technóról vagy drum and bass-ről, az elektronikus zene elkötelezett hívei szinte minden hétvégén találnak maguknak olyan bulit, aminek aztán csak a reggel vet véget. 

Most, hogy a meteorológiai nyárnak is vége, Budapest elektronikus fellegvára, a VOLT Music Bar is újra megnyitja kapuit és rendesen belehúz a klubszezonba. A főváros egyik legtrendibb helyéről van szó, de ez nem is meglepő, hiszen kiváló elhelyezkedés, modern felszerelés, hangulatos környezet, és a legkúlabb zenék jellemzik.

Tematikus party sorozatokban persze ezúttal sem lesz hiány. A nyári pihenő után például visszatér Karányi és több mint négy éve sikerrel működő house-sorozata, a Girly. A Switch DJ-i műfajokon átívelő kalandozásra invitálnak, ahol a legmenőbb arcok mellett a legfrissebb tehetségek mutatkoznak be, így pár hónap múlva elmondhatod, hogy te már rég tudtad, mi lesz a legújabb trend. Az underground house rejtelmeibe is alámerülhetünk a szintén rendszeresen jelentkező Deep In The City bulikban, de számos régi-új sorozattal találkozhatunk még. Októberben is hasonló lendülettel pörögnek tovább a partyk, hónap végén elveszhetünk az Invisible Light éjszakáiban Gábor Krafttal, belevethetjük magunkat a Made Inn ütemeinek lüktetésébe, de útjára indul az In House sorozat is Danny L (Muzzaik) és Lauer vezényletével.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink