Elindult a nevezés a 4. Magyar Klipszemlére

2019. 08. 18.

Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Magyar Klipszemlét október 10-én az Akvárium Klubban. A nevezéseket szeptember 15-éig várják!

A kérdést, hogy "Miért nincs itthon a zenei videóknak rendes, országos versenye?" először 2015-ben tették fel maguknak a szervezők. Ezután két éven át a budapesti Toldi Moziban rendezték meg a szemlét. Két napos, maratoni klipnézős népünnepek voltak. Egy év kihagyás után, a harmadik verseny tavaly, az Anker’tben volt. Az évente változó, független zsűri újságírókból, filmesekből és zenei szakemberekből állt össze. Egy díjat azonban mindig a közönség szavazott meg. A korábbi feltörekvő nyertesek jó része azóta Los Angelestől Szabadkáig filmes, reklámos, vagy kreatív szakember lett. Most érkeztünk el a negyedikig, de a cél azóta sem változott: legyen platform a hazai zenei videóknak, legyen tétje jó klipet csinálni, hadd nézzük meg őket egyszer nagyvásznon!

Idén a Klipszemle nagyot lépett előre, és az október 10-én lévő díjátadót már Akvárium Klubban rendezik meg. Ráadásul négy helyszínen várnak majd programokkal: a NagyHallban versenyprogramvetítés és a díjátadó, a KisHallban OFF_Szemle, vagyis a Klipszemle versenyen kívüli alkotásai, tematikus vetítések és műfajfeszegetés várható. A VOLT Lokálban mindeközben Klipszemle_Backstage lesz, ahol szakmai kerekasztal-beszélgetéseket hallgatva lehet többet megtudni a "product placement"-től, (=termékelhelyezés - a szerk.) a pályáztatáson át, az ideális online premierig. A díjátadót követően pedig buli lesz hajnalig az "Absolut_After"-en. A negyedik helyszín az Akvárium teraszán lévő Petőfi Pódium lesz, ahol a korábbi "shortlist"-esek és nyertesek közül lépnek majd fel páran akusztikus formációval.

Klipekkel szeptember 15-éig lehet jelentkezni a klipszemle honlapján. A beérkezett műveket egy újságírókból, filmesekből, zenei szakemberekből álló zsűri először 120-150 klipre szűkíti, majd a látottak alapján kategóriákat alkotnak.A tizenöt kategória győzteséről a zsűri mellett a közönség is szavazhat online, ezt szeptember 16 és 25 között lehet majd megtenni.


Az idei zsűri:
Cseh Renátó látványtervező,
Éder Krisztián fotográfus,
Fodor Máriusz zenész,
Galler András Indián rendező és kaszkadőr,
Inkei Bence újságíró
Kovács Eszter rendező-art direktor
Köbli Norbert forgatókönyvíró
László G. Gerzson zenei és programigazgató,
Pálfi György filmrendező
Péterfy Bori énekes-színész
Virág Anikó stylist, divatszerkesztő
Miki357 fotós és kliprendező

A fődíj egy másfélmillió forint értékű eszköz- és erőforrás-támogatás, a szervezők különdíja egy egynapos stúdió- és eszközhasználat. Az NKA Hangfoglaló Program különdíja a legjobb magyar nyelvű produkciónak egy 400 ezer forint értékű támogatás, szintén különdíj egy fellépési lehetőség a következő CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon. A díjak között szerepel még 150 ezer forint értékű vodka, a Recorder magazin különdíja pedig egy exkluzív anyag az újságban.

Nevezni itt lehet:
http://klipszemle.com/ 


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink