Egyre kevesebb CD-t veszünk

2008. 04. 04.

Kismértékben, de folytatódott a hanghordozók forgalmának csökkenése Magyarországon: 5 millió 330 ezer darab zenei kiadvány kelt el 2007-ben, 457 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (Mahasz) adataiból kiderül, hogy ez az eladott hanghordozók értékének csökkenését is jelentette: tavalyelőtt több mint 10 milliárd 689 millió forintot költöttünk, tavaly már csak 9 milliárd 649 milliót.

Az eladott hanghordozók száma az elmúlt tíz évben ingadozott: az 1999-es több mint nyolcmillió darab 2002-re ötmillió alá esett, majd 2004-re ismét meghaladta a nyolcmilliót, azóta viszont folyamatosan csökken. A visszaesés oka a Mahasz szerint elsősorban az, hogy ma már nagyon könynyű másolatot készíteni, illetve zenét letölteni, a vásárlók viszont a magas árakat emlegetik. Nem tesz jót a forgalomnak az sem, hogy a legálisan eladott hordozók 40 százaléka úgynevezett budgetkiadvány.

A magyar piac érdekessége, hogy a hazai előadók igen népszerűek. Ha nem számítjuk a budgetkiadványokat, akkor az eladott hanghordozók kétharmada hazai. Ma már egyértelműen a CD a legnépszerűbb: az eladott hanghordozók több mint 88 százaléka tartozik ebbe a típusba. A műfajokat tekintve továbbra is a pop a legnépszerűbb a maga 35 százalékos részesedésével, második a rockzene 14,8 százalékkal.

A legális digitális letöltések száma 2007-ben valamivel több mint 1,2 millió volt (188 millió forint értékben), ám ebből csak 140 ezer a megvásárolt zeneszám, album vagy zenei videó, a többi nagyrészt mobil csengőhang.



Népszabadság • S. M.   • 2008. április 4.
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink