Dzsesszrádió indul

2007. 01. 09.

Dzsesszrádió indul

 

Népszabadság • Serfőző Melinda • 2007. január 9.
90.9 Jazzy Rádió néven új, kizárólag dzsesszt játszó adó kezd sugározni a közeljövőben Budapesten.

 

 

- Magyarországon még nincs hagyományosan sugárzó dzsesszrádió, és úgy gondoltuk, hogy most időszerű indítani egyet. Ugyanis tapasztalataink szerint az elmúlt években kialakult egy olyan közönségréteg, amelynek tagjai nagyon unják, hogy ugyanazok a "slágerek" szólnak mindegyik adón, dzsesszt viszont nem igazán tudnak hallgatni - válaszolta Suri Imre tulajdonos, ügyvezető igazgató, amikor arról kérdeztük, miért épp most indítják el a rádiót. (Az interneten van dzsesszrádió, külföldi és magyar is.)

Suri Imre évek óta rádiózik, korábban a Juventus munkatársaként dolgozott. Bár sok adóhoz hasonlóan ott is a populáris zenei slágerekből állt össze a repertoár, magánemberként mindig is szerette a dzsesszt - ahogy mondja, már évek óta saját maga készítette dzsessz-válogatáslemezeket ajándékoz barátainak. Egy csak dzsesszt sugárzó rádió megalapításának gondolata már régóta foglalkoztatta, barátaival nemrég úgy döntöttek, itt az idő. Pillanatnyilag a rózsadombi stúdió megépítése, a kollégák kiválasztása zajlik, a tervek szerint Valentin-napon, február 14-én kezdenek sugározni napi 24 órában, a főváros területén. A frekvenciát 7 + 5 évre nyerték el.

Tisztában vannak azzal, hogy a rétegrádiózásból nem lehet meggazdagodni, de azt remélik, hogy az adót a reklámbevételből fenn lehet majd tartani, esetleg nyereségessé tudják tenni. Ez már csak azért sem lesz könnyű, mert önkorlátozást vállaltak, és óránként maximum hat reklámot sugároznak. A műsoridő nagy részében zene szól majd, méghozzá nagy klasszikusok, sztenderdek mellett elsősorban mai, modern dzsessz.

- Nagyon nyitottak vagyunk, nem csak új dzsesszszerzeményeket játsszunk le, hanem például régebbi dalok feldolgozásait is. Tárgyalunk a kiadókkal, hogy minél több előadó művei bekerülhessenek a repertoárunkba. Azt reméljük, hogy a 90.9 Jazzy a magyar előadók alkotói kedvét is fellendíti, hiszen végre lesz egy olyan adó, amely lejátssza a dalokat.

 
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 05.
Nincs kérdés: nincs veszélyben a fesztivál 2026-os megrendezése, így a Szigetre  számítók tízezreinek öröme is megalapozásra került.
2025. 11. 04.
A 2021-ben elindult Nagyúr zenekart Pálinkás Tamás és Bokros Csaba alapították, akik korábban Az Isten Háta Mögött révén tettek szert hírnévre. A napokban a Dalok.hu terjesztésében jelent meg az új lemezük.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink